Friss hírek
2017. december. 15. - 17:10, péntek – Valér

Kiakadt a vevő: káromkodik az ajándéknak szánt játékkutya

2017. december 8. - 07:00
|
Forrás: NLCafé

Eléggé meglepődött a minap a 27 éves Zora Wilson, mikor a 88 éves nagymamájának vásárolt plüss kutya káromkodni kezdett. A játék állítólag egész éjszaka azt ismételgette énekhangon: „b@ssz meg”.

„Nagyanyám szereti ezeket a karácsonyi táncoló játékokat. Láttam a plüsskutyát a boltban, lejátszottam a dal kezdetét, és úgy döntöttem, hogy megveszem neki.”

Úgy tűnik, Wilson nem jutott el az ominózus kifejezésig a boltban, így amikor rájött, hogy nem pont ilyen ajándékra vágyott, visszavitte a játékot az üzletbe, hogy kicserélje. 

„Elmagyaráztam, hogy a kutya a nagymamám számára lett volna, aki nem találná viccesnek a játékot. Emellett arról is tájékoztatni akartam a személyzetet, hogy mit fognak a fiatal gyerekek hallani, ha megkapják a kutyát, mert ugye ők a célközönség elvileg. A munkatársak megdöbbentek, az üzlet menedzsere pedig azt mondta, hogy intézkedni fog. De amikor később visszamentem a boltba még néhány ajándékot vásárolni, a játékok még mindig a polcokon voltak.”

Wilsonék végül is szórakoztatónak találták a dolgot, a nagymamának is elmesélték, milyen otrombán beszél az ajándéknak szánt kutya, aki teljesen le volt nyűgözve az ötlettől. És nem mellesleg, a The Sunnak nyilatkozó Wilson elég jó reklámot csinált így a káromkodó kutyusnak.

Folytatás az eredeti oldalon →

Kiakadt a vevő: káromkodik az ajándéknak szánt játékkutya – Ajánld ismerőseidnek!

Szólj hozzá!

Mi a véleményed erről a hírről? Írd meg!

A mezők kitöltése kötelező. Az e-mail címed nem fog látszódni.

Régebbi hírek

Kína gyártja a franciák Nokiáját

Frankofón telefongyártó erősíti jelenlétét a régiónkban, jelentős kínai háttérrel.

Kína gyártja a franciák Nokiáját

Frankofón telefongyártó erősíti jelenlétét a régiónkban, jelentős kínai háttérrel.

Durván összetört Kis Grófo autója a balesetben

Autóbalesetet szenvedett az M1-es autópályán Kis Grófo és zenésztársa. Szerencsére egyikük sem sérült meg, erről mak Kis Grofó adott hírt a Facebook oldalán.

A Blikk egyik olvasója beszámolt róla, hogyan történt a baleset. “Minden nagyon hirtelen zajlott le, álltak egymás mögött a sorban, majd egyszer csak a Grófóék mögött lévő kamion gázt adott, és betolta a zenész autóját az előttük álló hatalmas kamion alá. Valószínűleg valaki nem figyelt eléggé. Épségben szálltak ki az a­utóból, s egyi­küknek sem esett komoly baja. Az autó azonban nagyon csúnyá­n összetört, elölről és hátulról is kapott ütést. Ha jól láttam, Grófo vezetett, mellette egy másik férfi ült az anyósülé­sen” – mondta el a szemtanú.

Veszélybe kerülhet Havas Henrik mandátuma

Havas Henriket idén tavasszal választották be a kisoroszi önkormányzat képviselő-testületébe. Nemrég azonban, az egykori ValóVilág-szereplő, Baukó Éva szexuális zaklatással vádolta meg. A Bors felkereste a Kisoroszi alpolgármesterét, aki azt mondta, mindenkinek az lenne a legjobb, ha Havas minél előbb tisztázná magát.

“Erről a problémáról még nem tárgyaltunk, de Havas úrnak minél előbb tisztáznia kéne magát, hogy ne vessen rossz fényt a településre. Nem tudjuk eldönteni, hogy igazak-e a felmerült állítások, de elrendelünk egy belső vizsgálatot. Nem volt még erre példa nálunk, de biztosan lesz számonkérés” – mondta a lapnak Benedek Károly, Kisoroszi alpolgármestere.

Szikora Róbert nem örül Tóth Andi szereplésének

A jelenleg a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban szereplő Tóth Andi a mai napig is nagyon jó barátságban van egykori mentorával Szikora Róberttel. Az R-Go frontembere a Borsnak elárulta: ugyan nem mondta Andinak, de egyáltalán nem örül neki, hogy elvállalta a műsort, ugyanis a zenész szerint a nagyváradi lány egy tehetséges énekesnő, és nem celeb.

“Andi nemrég átjött, és elújságolta a hírt, hogy megy Afrikába, aminek őszinte leszek, nagyon nem örültem, de nem mutattam neki, mert nem akartam elvenni a kedvét. De ő egy énekesnő, aki már letett valamit az asztalra, és akinek csak énekelnie kellene. A hideg ráz, amikor odakapcsolok, és azt látom, hogy hangyák, meg pókok között bajlódik. Ha az én lányom lenne, egész biztosan nem engedtem volna, hogy elvállalja a műsort”mondta Szikora Róbert, aki a műsorban akadt új udvarlóktól nem félti Tóth Andit. Ez egy műsor, aminek csak a töredékét látjuk, nem tudhatjuk, mi megy ott, de szerintem Andi tudja kezelni a szituációkat. Azzal pedig, hogy egy idősebb férfi udvarol neki, szerintem a legkevésbé sincs baj – mondta.

Áttörte a sorompót a csempész – videó

Sorompóstól rontott az országba.

A kisoroszi önkormányzat belső vizsgálatot rendelt el Havas Henrik miatt

Havas a településen önkormányzati képviselő. Nem teljesen világos, hogyan, de az állítólagos molesztálási ügyét vizsgálná az önkormányzat.

A kisoroszi önkormányzat belső vizsgálatot rendelt el Havas Henrik miatt

Havas a településen önkormányzati képviselő. Nem teljesen világos, hogyan, de az állítólagos molesztálási ügyét vizsgálná az önkormányzat.

Még mindig szereted az Amerikai szépséget? – Mi történik a nagy sztárok filmjeivel, miután utoléri őket egy zaklatási botrány?

Kevin Spacey, Louis C.K., Jeremy Piven, Steven Seagal, Woody Allen, Casey Affleck, Dustin Hoffman, Brett Ratner, Charlie Sheen, Roman Polanski, John Lasseter. Egy lista, amin szinte biztosan talál magának mindenki egy kedvencet, pontosabban ex-kedvencet: valakit, akire felnézett, valakit, akinek mindig várta az új filmjét/sorozatát, valakit, akivel adott esetben szívesen elbeszélgetett volna egy korsó sör/pohár bor mellett.

Aztán persze kiderült, hogy az itt szereplő nevek jó része szörnyeteg, vagy ha ez némelyikükre erős jelző is, mindenképp egy problémás, kellemetlen alak, akit a jövőben nehezen mernénk nyilvánosan a kedvencünknek nevezni. (Nehezen tudom elképzelni, hogy 2017 végén egy beszélgetéskor valaki Kevin Spacey-t mondja a kedvenc színészének) A sajtónak köszönhetően arról jól értesülünk, mi történik magukkal a zaklatókkal, miután kipattan a botrány, de mi lesz a filmjeikkel és a sorozataikkal?

Woody Allen és a halálig tartó munka

Woody Allen egyetlen szerencséje, hogy a botránya még jóval a Weinstein-ügy előtt pattant ki, amikor a világ közvéleménye a hasonló eseteket még nem ítélte el a nekik járó súllyal. A rendező azóta is háborítatlanul dolgozhat, és évről évre előáll egy újabb filmmel, de ez nem jelenti azt, hogy a Weinstein-ügy őt egyáltalán nem érintené. Allen munkásságában a presztízs és a díjak mindig sokat nyomtak latba a finanszírozók részéről, csakhogy egyre inkább úgy tűnik, hogy a szexuális zaklatási ügye a vele dolgozókra is rányomja bélyegét.

Kate Winslet és Woody Allen a Wonder Wheel premierjén (Fotó: Getty Images)

Úgy fest Kate Winslet hiába nyújtotta élete egyik nagy alakítását Allen Wonder Wheel – Az óriáskerék című filmjében, a díjátadó gálákon nem lenne sikkes egy zaklató új filmjét sztárolni, ezért Winslet a vitathatatlan színészi teljesítménye ellenére jelölések nélkül maradhat.

Nem beszélve arról, hogy az Allennel dolgozó színészeknek az interjúkon egyre kényelmetlenebb kérdésekre kell válaszolniuk, így szép lassan talán elmúlik az idő, amikor bármelyik színész kérdés nélkül igent mondott a New York-i rendezőlegendának.

Steven Seagal és Charlie Sheen, akiknek már mindegy

Igazán mocskos ügyek kerültek elő Steven Seagal és Charlie Sheen múltjából is, mégsem tűnik úgy, hogy különösebben megrázná a karrierjüket a botrány. Ennek pedig nagyon egyszerű oka van: már a botrány előtt sem volt karrierjük. Charlie Sheen már annyi botrányban volt érintett, hogy egy újabb már nem oszt, nem szoroz. Hosszas munkával mostanra elérte, hogy jobbára csak C-kategóriás filmekben kínáljanak neki szerepet. Steven Seagal Zs-kategóriás akciófilmjeiért pedig többségében olyan nézők rajonganak, akik amúgy sem értik – tisztelet a kivételnek – , hogy mi a baj azzal, ha egy filmsztár casting ürügyén próbál magának szexpartnereket becserkészni.

Steven Seagal már orosz állampolgárként kell, hogy feleljen a zaklatási vádakra (Fotó: Getty Images)

Louis C.K., Kevin Spacey és a teljes törlés a rendszerből

Louis CK és Kevin Spacey karrierjét leginkább azért érinti nagyon súlyosan a botránysorozat, ugyanis az ő rajongóik pont abból az értelmiségi rétegből kerültek ki, akik a legérzékenyebben reagáltak a szexuális zaklatásos esetekre. Louis C.K. esete kapásból azzal kezdődik, hogy utolsó rendezését, a Torontói Filmfesztiválon bemutatott I Love You, Daddy-t nem mutatják be a forgalmazók, ráadásul a komikus azonnal elveszítette a munkáját A kis kedvencek titkos élete második részének szinkronhangjaként. Számára talán ezeknél is drasztikusabb, hogy most jó darabig biztosan nem állhat színpadra stand up előadóként, de a legtöbb rajongója akkor akadt ki igazán, amikor az HBO úgy döntött, hogy a C.K. összes műsorát leveszi az HBO GO választékából, és a kitartó fanok egy része azonnal cenzúrát kiáltott.

Kevin Spacey molesztálási ügyeinek sokasága után a Netflix volt az első, aki közölte, hogy nem kéri a Kártyavár című sikersorozat hatodik évadát, pedig a show már forgatási fázisban volt. A médiaóriás ezen felül letiltotta a Gore című, már készen lévő Spacey-s filmjük bemutatóját is, de ennek csak az egyik oka Spacey botránysorozata, a másik pedig az, hogy az életrajzi film főhőse, Gore Vidal maga is híres volt arról, hogy fiatal fiúkkal szexelt. A legnagyobb hírverés viszont A világ minden pénze című Ridley Scott filmmel kapcsolatban zajlott, ugyanis a mester úgy döntött, hogy a már kész filmből kivágja Spacey jeleneteit, és azokat újra felveszi Christopher Plummerrel. Scott a világ egyik leggyorsabban dolgozó filmrendezője, szóval nagyjából tíz nap alatt abszolválta a dolgot úgy, hogy a Sony stúdió az újraforgatásokra eltapsolt tízmillió dollárt. Spacey Billionaire Boy Club című filmje az, ami még dobozban van, de arról egyelőre nem érkeztek hírek, mi lesz a sorsa. Vélhetően dobozban is marad.

A többiek

A 17 éves lánynak szexuális ajánlatot tevő Dustin Hoffmanra – akit azóta más esetekkel is vádolnak – úgy fest nem haragszik annyira Hollywood. A színész beismerte tetteit, és azon kevesek egyike, akinek a bocsánatkérése őszintének tűnt, bár a minap a komikus John Oliver elég keményen felkérdezte egy New York-i rendezvényen.  Jelenleg nincs is bemutatásra váró filmje, amit a botránya miatt törölni kellene, így maximum annyi történhet, hogy pár évre háttérbe húzódik, ami nyolcvanévesen már talán nem akkora tragédia. Casey Affleck is tovább dolgozhat, köszönhetően annak, hogy vastagon fogott a tolla, amikor az áldozatait anyagiakban kárpótolni kellett, és ők ezért cserébe vállalták a hallgatást. Egyébként az ő esete is jóval a Weinstein ügy előtt robbant ki. Mondjuk

az Oscar-gálán nem lennénk Affleck helyében, amikor haragvó tekintetek közepette kell majd átadnia a legjobb női főszereplőnek járó Oscart.

A számtalan zaklatási üggyel vádolt Brett Ratner rendező pedig biztosan persona non grata lett Hollywoodban: a Warner Bros szerződést bontott a produceri cégével, és nem rendezheti meg a Hugh Hefner életéről szóló életrajzi filmet sem. Az újabb nemi erőszak-ügyekkel vádolt rendezőt, Roman Polanskit továbbra sem adja ki Franciaország az USA-nak, az utolsó filmjét idén Cannes-ban mutatták be, de visszhangtalanul tűnt el a süllyesztőben. Egyelőre nincs hír arról, hogy a 84 éves direktor új filmre készülne, de ha valahogy össze is kaparja rá a pénzt, biztosan nem lesz egyszerű forgalmazni.

Mi lesz a régi kedvencekkel?

Azt már tudjuk, mi lesz az új filmek sorsa, de vajon mi lesz a régiekkel? A fentiek tudtában ugyanúgy tudjuk élvezni majd az Amerikai szépséget, az Aranyoskámat, a Két pasi meg egy kicsit, az Annie Hallt vagy a Kínai negyedet, mint korábban? Vagy a mesterművekre is rávetül az alkotójuk bemocskolódott személyiségének árnyéka?

Egy biztos: ahogy könyveket nem égetünk, úgy filmklasszikusokat se húzunk le a wc-n azért, mert az egyik alkotójuk történetesen egy rossz ember. Persze mindenkinek saját döntése, hogy a történtek utána van-e kedve Kevin Spacey arcát bámulni a képernyőn, netán jegyet váltani egy Woody Allen filmre a moziban, de ez egy saját, privát döntés, amit nem erőltethetünk rá senki másra.

Magyarul: nem tilthatjuk be például Kevin Spacey régi filmjeit csak azért, mert nekünk kifordul a belünk attól, ha meglátjuk valahol az arcát vagy a nevét. Személyiségfüggő, mennyire tudjuk különválasztani fejben egymástól a művészt és a művét, ráadásul mindez azt is magában foglalja, hogy elfogadjuk: szörnyű emberek is képesek remekműveket alkotni.

Kevin Spacey karrierje összeomlott (Fotó: Getty Images)

A filmművészet ilyen szempontból amúgy is kissé más, mint a többi: egy filmen adott esetben akár több százan dolgoztak, szóval talán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy egyetlen – bár egy rendező esetében a legfontosabb – rohadó fogaskerék miatt kidobjuk-e az egész gépezetet.

Egy nehéz döntés

Bárhogy is döntünk, egyet nem tehetünk. Nem felejthetjük el a művésznek azt, hogy emberileg mélyre ásta magát, miközben alkotóként mesterműveket hagyott maga után. Ahogy az irodalomban J.D. Salingernél a Zabhegyezőről beszélve mindig meg kell jegyeznünk, hogy a szerző pedofil volt, H.P. Lovecraftről pedig azt, hogy a horroríró híres volt a rasszista nézeteiről, úgy Woody Allenre vagy Roman Polanskira is úgy kell majd emlékeznünk, akik egyrészt csodás műveket (A zongorista, Iszonyat, Hannah és nővérei, Match Point…) adtak a világnak, másrészt gyerekmolesztálók voltak. A nevük nem maradhat tiszta. Azt, hogy újra akarjuk-e nézni a műveiket, sok minden árnyalhatja, és nemcsak az, hogy akarjuk-e egy szexuális zaklató filmjét/sorozatát viszontlátni a tévénk/monitorunk képernyőjén. Fontos szempont lehet az is, hogy a film vagy sorozat megnézéséből anyagilag részesedik-e az adott ember. Ha például az évekkel ezelőtt megvásárolt Férjek és feleségek DVD-nket nézzük meg, abból Allen már nem lát egy petákot sem, de ha pénzt adunk az új filmjéért a moziban, azzal elősegíthetjük, hogy legközelebb is forgathasson. Nyilván egy elhunyt színész/rendező esetében ez a kérdés nem igazán számít.

A szexuális zaklatás ellen demonstráló tüntető táblája – csaknem minden, a cikkben is említett színész és rendező szerepel rajta (Fotó: Getty Images)

Bármi is lesz a döntésünk, egy valamit nem bocsáthatunk meg Kevin Spaceynek, Woody Allennek, Louis C.K.-nek, és a többieknek. Tetteikkel bemocskolták számunkra azokat a filmeket, amik sokat jelentettek nekünk. Ha újranézzük is őket, már sosem tudunk ugyanúgy nézni rájuk. Tudat alatt ugyanis ott lesz bennünk, hogy tudjuk, milyenek ők a magánéletben. És igen,

ez néha megnehezíti a műélvezetet, különösen olykor, amikor a film témája rímel a szörnyeteg magánéletbeli tetteire. Mint ahogy Woody Allen Wonder Wheel – Az óriáskerék című filmjei is valójában arról szól, hogy egy férfi elcsábítja a barátnője fiatal mostohalányát. Ismerős valahonnan, nem?

Csúnya pulcsik helyett itt a karácsonyi kezeslábas!

Bár a csúnya pulcsi örök, amióta a Bridget Jones-ban láthattuk élete szerelme, Mark Darcy rénszarvasos karácsonyi pulcsiját, új karácsonyi ruhatrend ütötte fel a fejét.

Forrás: SHUTTERSTOCK / GUSCHENKOVA/GET ON FLEEK

Az egyik ruhawebshop, a Get on Fleek ugyanis piacra dobott egy sor csúnya karácsonyi és hanuka-témájú férfi kezeslábast. Mindegyik darab rövid ujjú, ahogy a nadrág részek is mind a térd fölé érnek. 

Forrás: Get On Fleek

Te el tudnád képzelni a pasid egy rénszarvasos, szexi kezeslábasban? Ha a válaszod igen, akkor nagy képzelőerőre lesz szükséged, az egyedi ruhák ugyanis 100 dollárnál kezdődnek, de ez hamarosan 140-re, vagyis körülbelül 37 ezer forintra fog emelkedni.

Forrás: Get On Fleek

 

Forrás: Get On Fleek

 

Forrás: Get On Fleek

Mashable

Ez történik ma, Teri Hatcher szülinapján

 

2017. XII. 8.

Ezen a napon:

1956 – A budapesti központi munkástanács öttagú delegációja a parlamentben tárgyal Marosán György államminiszterrel, Salgótarjánban a kommunisták a tüntető munkások közé lőnek („mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk”). 1964-ben Teri Hatcher szülinapja.

A nap mottója:

A rossz cselekedeteket rendszerint jó szándékkal magyarázzák.

Maurice Druon

Névnap:

December nyolcadika Mária, Buzád, Buzát, Emő, Emőke, Immakuláta, Küllikki, Mátyás napja. 

December nyolcadikán született:

Sammy Davis jr. táncos, Kim Basinger színésznő, Teri Hatcher színésznő, Vándor Éva színésznő, Sinéad O’Connor énekesnő.

Időjárás:

Az Északi-középhegység tágabb térségében képződő köd napközben feloszlik. Derült, napos idő várható, majd a déli óráktól nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Néhány órás napsütés mindenütt várható, sőt a Tiszántúlon estig derült marad az ég. Kora délutántól északnyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső, majd késő estétől a Dunántúlon már havas eső, hó is hullhat. Estig hozzávetőlegesen a Tisza vonaláig jut el a csapadékzóna. A déli szél megerősödik, a Dunántúlon viharos lökések is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között valószínű, de északon csupán 5, 6 fok várható.

Soros: A kormány propagandakampánya kudarcot vallott

Soros György újabb cikkben írta meg, hogy a kormány gyűlöletet kelt és hazudik.

Soros: A kormány propagandakampánya kudarcot vallott

Soros György újabb cikkben írta meg, hogy a kormány gyűlöletet kelt és hazudik.

Felvette a kamera a tolvajt – videó

A tárca tulajdonosa egy lottózóban töltött ki pár szelvényt és egy ideig őrizetlenül hagyta értékeit.

Újabb hírek

5 tipp: így győzd le a falási rohamot

Sokszor adódik olyan helyzet, hogy nem tudunk rendesen enni, és összevissza eszünk mindenfélét, amit nem kellene – mert hizlal, vagy energiahiányunk lesz, amit evéssel próbálunk kompenzálni. Bárhogy is van, biztosan sokan éreztük már magunkat kora délutánokon, hogy „jaj, de ennem kell valamit, de azonnal és sokat, sokáig!”

Hogy tudsz úrrá lenni a falási rohamon? Adunk pár tippet!

  • Amikor zöldséget készítünk, pirítsuk le őket kevés olajon vagy sütőben, mert így kijön a természetes édességük a profi szakácsok körében Maillard-reakciónak nevezett folyamat következtében.
  • Ha nevelgetünk otthon zöld fűszereket, akkor használjuk őket minél gyakrabban, és dobjunk petrezselymet, kaprot, bazsalikomot, oregánót vagy koriandert a már elkészült ételekre. Így feldobjuk azok ízét, és sokkal inkább úgy érezzük, hogy most ettünk egy jót.
  • Érdemes használni izgalmasabb fűszereket is, mint például a gyömbér, a fahéj, a szegfűszeg vagy a szerecsendió. Ezek az ízek felcsigázzák az ízlelőbimbókat, és ahogy azt több tanulmány is kimutatta, hamarabb jóllakunk, ha figyelünk arra, amit eszünk, mintha csak behabzsolnánk az egészet.
  • Az ízkavalkád érdekében keverjünk a levesekbe, szószokba egy kis savanykásat, például balzsamecetet, paradicsompürét. Egy kevéske citromlé is csodákat tehet egy egyszerű étellel. Isteni saláta például a szeletelt paradicsom kis sóval, petrezselyemmel, citromlével és kis olívaolajjal.
  • Sokkal ízletesebbek lesznek az ételeink, ha mindig a szezonális zöldségekből, gyümölcsökből főzünk a konzervek vagy a fagyasztott áruk helyett. Télen nyilván nehezebb a helyzet, de olyankor is kísérletezhetünk például a céklával, zellerrel, krumplival, almával, káposztával, retekkel, répával, karalábéval.

Farkasházi Réka ismét babát vár

Éreztem, hogy különleges év lesz az idei. Azt is tudtam, hogy a negyvenedik év fordulópont lesz az életemben, de hogy ekkora, arról csak álmodni mertem.

Farkasházi Réka állítja, hogy a boldogság nem a külsőségeken múlik

Farkasházi Réka

Így kezdődik Farkasházi Réka levele, amelyben arról ír, hogy ismét gyereket vár. Férjével, Sárközy Bence könyvkiadóval két közös gyerekük van, jövőre születik a harmadik. Farkasházi anyasággal, gyerekvállalással kapcsolatos további gondolatait itt lehet elolvasni.

III. kerületi macskanyúzás – mégsem a tetteseket kapták el (videóval)

Állatvédő szervezetek 100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel, ezt akarta megszerezni a férfi, aki két ismerősére próbálta rákenni az állatkínzást.

Óriási káosz a postán: már nem kézbesítik a levélküldeményeket

Nem kézbesíti a posta a lakásokhoz a levélküldeményeket – erről panaszkodnak sokan. Az RTL Klub rejtett kamerával forgatott az egyik postán, ahol egy dolgozó elmondta, központi utasítás, hogy a túlterheltség miatt nem viszik ki ezeket a küldeményeket. Helyettük csak az előre megírt értesítőket dobja be a postás.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A rejtett kamerás részek tényleg elég szórakoztatóak a riportban, egy postai alkalmazott arról beszél, új módszert dolgoztak ki, hogy hatékonyabban kézbesíthessenek: „felosztották az ábécét”. De ő is elmondta, hogy csomagokat nem visznek ki, csak értesítőket, emiatt volt, akinek másik városba kellett utaznia, hogy a postán felvehesse a csomagját.

Hónapokig zaklatta diákját, öngyilkossággal is fenyegetőzött a szegedi egyetem tanára

Egy éven át zaklatta diákját a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatója – írja a Bors. A fiú ugyan egyértelműen jelezte, hogy nem kér a tanára közeledéséből, az mégis öngyilkossággal fenyegetőzött, ha a diák nem viszonozza a szerelmét. A lap szerint fegyvert is beszerzett.

A Szegedi Tudományegyetem központi épülete a Dugonics téren (forrás: MTI/Soós Lajos)

A Szegedi Tudományegyetem központi épülete a Dugonics téren (forrás: MTI/Soós Lajos)

A fiúnak barátnője is volt, de az oktatót ez nem zavarta. A zaklatásról a Csongrád Megyei Főügyészség hozott nyilvánosságra adatokat. A fiú végül feljelentést tett, attól tartva, hogy tanára valóban megöli magát. A férfi ellen zaklatás és közokirat-hamisítás miatt indult nyomozás. Az egyetem tanárai állítólag nem tudják, ki lehet a zaklató oktató, az intézmény nyilvánosan nem kommentálta a hírt.

Fűszeres csokoládé, az ellenállhatatlan ajándék

Hozzávalók 7 táblához

  • 200 g enyhén keserű tortabevonó
  • 1 kanál mézeskalács-fűszerkeverék
  • 1 csapott evőkanál kristálycukor
  • 1 evőkanál pirított földimogyoró
  • ½ evőkanál aszalt meggy
  • sütőpapír
  • 4 celofánzacskó
Fűszeres csokoládé

Elkészítés:

A tortabevonót durvára aprítjuk, vízfürdő felett felolvasztjuk. Hozzákeverjük a mézeskalács-fűszerkeveréket, majd 10-15 percig hűlni hagyjuk. Eközben a cukrot egy edényben karamellizáljuk, hozzáadjuk a pirított földimogyorót és alaposan összedolgozzuk, sütőpapírra tesszük és kb. 10 percig ismét hűlni hagyjuk.

Az aszalt meggyet és a karamellizált mogyorót durvára vágjuk. Egy sütőlemezt kibélelünk a sütőpapírral, majd erre (kb. 15 x 25 cm-es négyszögben) simítjuk rá a masszát. Egy kisebb (kb. 6,5 x 4 cm-es) fenyőfa formájú süteménykiszúróval 4 darab, egy nagyobb (kb. 10,5 x 7,5 cm) fenyőfa formájú kiszúróval 3 darab karácsonyfa formát kijelölünk (nem vágjuk át). Rászórjuk a meggyet és a mogyorót, majd 2-3 percre hidegre tesszük, megvárjuk, míg a tortabevonó megdermed. Ekkor a kiszúróval kivágjuk a formákat. A kis fenyőket teljesen kihűtjük, végül celofánba csomagoljuk.

Heti szexhoroszkóp 2017.december 8-tól 14-ig

Hódítás, csábítás, szakítás és szerelem. Erotika, és minden ami a randevúk és forró éjszakák világába belefér.

Pénteki HarmoNet horoszkóp 2017-12-08

Ma derűs hangulatban lehetünk, nem riadunk meg a nehéz feladatoktól sem. Tettrekészségünk és szervező tehetségünk főnökünknek is tetszeni fog. Próbáljuk meg elfogadni, hogy utasítást kapunk tőle. Ma fogyasszunk több fehérjét, különösen, ha sportolunk is! Ebben az esetben még nagyobb szükségünk van erre a táplálékfajtára. A sovány hús, vagy a joghurt remek építőkövei a szervezetünknek! A tejtermékek mérsékelhetik a csontritkulás esélyének kialakulását is.

Erősíti európai jelenlétét a Google

Az amerikai technológiai konszern jobban támaszkodna a hardverüzletágra, mivel csak kiemelkedő mobilokkal és laptopokkal tudnak egységesen jó ügyfélélményt nyújtani.

Ezek a csillagjegyek hajlamosak a depresszióra

A depressziótól a Halak szenved a legerősebben

halak horoszkóp depresszióValamennyi csillagjegy közül a Halak szenved a depressziótól a leginkább. Szinte olyan, mintha lehangoltan született volna, és az áldozat szerepébe is hajlamos belebújni. A Halak a legkülönlegesebb csillagjegy, kedves és szeretetre méltó, ennek ellenére gyakran önmagát pusztítja, függő viszonyba kerülhet, szánalmat ébreszt másokban, és a realitástól teljes mértékben elrugaszkodik. Álmodozó típus, aki a rózsaszín felhők között lebeg, egy kitalált, saját világban él. Aztán óriásit csalódik, amikor visszacsöppen a realitásba. A Halak nem igazán képes uralni az életét, könnyen befolyásolható, hiszen rendkívül érzelmes csillagjegy. Próbálja a mosolyt, a vidámságot magára erőltetni, az esetek többségében nem túl meggyőzően teszi.

A Rák hangulata a leghullámzóbb

rák horoszkóp depresszióA Rák is nagyon szenved a depressziótól, őt is könnyen megérinti a boldogtalanság, a lehangoltság szele. A hangulata erősen hullámzó, hol az egekben, hol a pokolban érzi magát. Nagyon érzékeny típus, rendkívül gondoskodó és figyelmes, mindig törődik másokkal, viszont önmagára már jóval kevesebbet figyel. Nagyon sok szeretetet ad, de neki talán még többre lenne igénye. Ahhoz, hogy igazán boldognak érezhesse magát, olyan párra van szüksége, aki megérti őt, elfogadja és érzelmi biztonságot nyújt számára. Amikor ez a támasz hiányzik az életéből, nagyon mély pontra kerülhet. Úgy érzi, mindent megtesz a többiekért, de semmit nem kap viszonzásul. Nagyon tud szenvedni, ilyenkor egészen magába fordul, a depressziótól pedig már semmi sem mentheti meg.

A Skorpió a legszélsőségesebb csillagjegy

skorpió horoszkóp depresszióNem véletlen, hogy a Skorpió is hajlamos a depresszióra. A Halakhoz és a Rákhoz hasonlóan ő is a vizes csillagjegyek közé tartozik. Nagyon mélyek és intenzívek az érzései, szenvedélyes, rendkívül érzékeny típus. Amikor igazán szerelmes, minden érzését beleadja a kapcsolatába, nem véletlen, hogy amikor az már nem működik, elönti őt a szorongás és a szomorúság. A depressziót nála a magány, az elhagyottság, a veszteség érzése váltja ki a leginkább. A Skorpiót kezelni sem egyszerű, hiszen sosem ismerné be, mennyire depressziós vagy mennyire megviseli őt például a szakítás. Kifelé viszonylag jól rejtegeti az érzéseit, belül ugyanakkor borzasztóan szenved. Az érzéseit ő sem képes hosszasan uralni, ezért előbb-utóbb robban benne az érzelmi bomba.

(via GAG)

5 dolog, amit nem tudtál a vérzékenységről

Tudtad, hogy akit érint, élete végéig kezelést igényel?

A vérzékenységet egy hibás gén okozza, amelynek eredményeként szervezetünk nem tudja előállítani a véralvadáshoz szükséges, úgynevezett IX-es faktor nevű fehérjét. Jelenleg a hemofíliában, pontosabban a B-hemofília nevű változatban szenvedő pácienseknek egész életükben, napi 3-7 infúziót kell kapni, hogy életben maradhassanak. Ilyen típusú vérzékenységben közel 8000 ember szenved csak Európában

Tudtad, hogy a királyok betegségének hívták?

A XIX. és a XX. században Európa-szerte több uralkodói családban megfigyelték a betegséget, ezért sokáig a királyok betegségének hívták. Viktória angol királynő egy különösen ritka változat génjeinek a hordozója volt, öt lányán keresztül pedig több királyi házba is „bevitte” a hemofíliát.

Viktória királynő egy különösen ritka változat hordozója volt (Fotó: Tumblr)

Tudtad, hogy a nők a hordozók, de a férfiakat érinti?

A hemofíliát okozó hibás gén az X-kromoszómán található, a nők esetében azonban rendkívül ritkán fordul elő, mivel a nők két darab X-kromoszómával rendelkeznek, ha pedig ebből csak az egyikben van jelen a hibás gén, a másik, egészséges gén elejét veszi a vérzékenység kialakulásának. Arra viszont rendkívül nagy az esély, hogy egy, a hemofíliát okozó gént hordozó nőnek a lánya is hordozni fogja azt.

Tudtad, hogy kétféle vérzékenység létezik?

Az A-típusút nem is a fent említett IX-es, hanem a VIII-as véralvadásgátló faktor nevű fehérje hiánya okozza. Ez a gyakoribb változat, a B-hemofília jóval ritkábban fordul elő. Ráadásul, a B-hemofíliás eseteknek a 20 százaléka nem is öröklődik tovább, egy spontán mutációnak köszönhetően.

Tudtad, hogy nincs rá orvosság?

Sajnos az orvostudomány sem gyógyítani, sem megelőzni nem tudja a vérzékenységet, mint ahogy azt sem, hogy a hibás gének tovább öröklődjenek. Ezért, csak a már említett, rendkívül kellemetlen infúziós kezeléssel lehet megőrizni a hemofíliában szenvedő páciensek egészségét.

Sok autós nem tudja: szirénázó autót tilos megelőzni

150 ezer forintos szabálysértési bírságot kaphat, aki megkülönböztetett jelzést használó járművet előz meg. A megkülönböztetett jelzés azt jelenti, hogy a másik jármű szirénázik és villogót is használ.

A problémát egy autós fórumon vetették fel: mi van, ha az előttünk haladó jármű használja ezeket a jelzéseket, de nem halad valami gyorsan? A válasz: akkor se előzzük meg, legyünk türelmesek. (via TV2)

Szigetvári élő adásban rúgta ki Karácsony Gergelyt

Lepaktált az MSZP-vel, ezért az Együtt–Párbeszéd szövetség véget ért.

Szigetvári élő adásban rúgta ki Karácsony Gergelyt

Lepaktált az MSZP-vel, ezért az Együtt–Párbeszéd szövetség véget ért.

Viccek

Kapcsold be a javascriptet a viccdoboz megtekintéséhez.