Friss hírek
2017. szeptember. 23. - 00:19, szombat – Tekla, Líviusz

Magyarázza el valaki, miért túrják az orrukat az autóvezetők?!

2017. szeptember 17. - 13:18
|
Forrás: Czvitkovits Judit

Sok időt töltök a budapesti forgalomban, ami pont elég lomha ahhoz, hogy az embernek legyen ideje jobbra-balra bámészkodni. Megfigyelhetem például, 

  • hogy a sofőrök zöme vezetés közben hogyan mobilozik,
  • hogyan ülnek szótlanul egymás mellett a párok,
  • hogyan szórakoztatják magukat a gyerekülésbe szíjazott törpék;
  • a bizonytalan sofőrök hogyan facsarnak vizet a kormányból,
  • az idős vezetők hogyan tapadnak a szélvédőre
  • de annak is szemtanúja lehetek, hogy az autósok nagy része hogyan túrja az orrát. 

Döbbenetesen sokan csinálják ezt, pedig mindössze négy, általában nem sötétített üveg választja el őket a külvilágtól, a karnyújtásnyira található kíváncsi szempároktól. Néha úgy tűnik, a bányászkodás egy, az autóvezetéshez köthető reflex, ami a volán látványától automatikusan bekapcsol, a bennrekedt tartalmak kibányászása pedig nem tűr halasztást. 

Ahogy megfigyelhettem, ahány sofőr, annyi technika: van, aki csak a mutatóujját használja, épp csak a körme hegyével kotorászik, de akad olyan is, aki nem rest, és mélyre hatol, sőt egyszerre mindkét lyukban dolgozik. Van, aki kizárólag a kisujjával birizgálja orra belsejét, hogy aztán jól célzott kis mozdulatokkal kikergesse a barna gombócot. Apropó gombóc, néhányan egyből lepattintják, vagy kipattintják az ablakon, mások hosszú másodpercekig görgetik mutató-és hüvelykujjuk között. 

Megfigyeléseim után már csak egy kérdés feszít felülről: MIÉRT?

Folytatás az eredeti oldalon →

Magyarázza el valaki, miért túrják az orrukat az autóvezetők?! – Ajánld ismerőseidnek!

Szólj hozzá!

Mi a véleményed erről a hírről? Írd meg!

A mezők kitöltése kötelező. Az e-mail címed nem fog látszódni.

Régebbi hírek

Tudjuk, mit fújsz magadra idén ősszel!

1. Az illatnál a mézes barack fejjegy érezhető először, majd a keleties osmanthus virág abszolút illata bontakozik ki a szívjegyben. A sötét pörkölt kakaó vágykeltő és vágyfokozó alapjegy, még intenzívebbé varázsolja a parfüm vonzerejét – Hugo Boss/The Scent Intense EDP – Marionnaud

2. A N.O.W, a Nők Természete rövidítése (angolul Nature of Women), illatos tisztelgés a női lélek előtt. A nők bátorságának, a nők rugalmasságának, a nők meggyőződésének ünneplése – Escada/Celebrate N.O.W. EDP – Marionnaud

3. Nem kell mindent bonyolítani. Az a neve, ami a fő jellegzetessége: az orchidea. Azoknak, akik rajonganak érte – Orchid EDP – Zara

4. Egy különleges parfümőr, Francis Kurkdijanra nevéhez fűződik ez az illat, mely rendkívüli kombinációja a bazsarózsának, a jázminnak és az ambroxán csillogó kristályainak. – Kenzo/World EDP – Douglas

5. A ég és a tenger kékje közötti zavartalan átmenet. Hűsítő frissesség mexikói zöld citrommal és angol mentával. A szívben Burgundiából való fekete ribiszke és provence-i mimózavirágok rejlenek egy különleges mósusz akkordon. – Maison Francis Kurkdjian / Aqua Celestia EDT – Notino

6. Golyós parfümolaj, amely hidratálja, és illatossá teszi a bőrt virágok, bergamottcitrom és fekete ribizli könnyű, nőies keverékével. Tajtékvirág- és ligetszépeolaj gondoskodik a puha, hidratált érzetről. – Intuition – H&M

7. Egy telt, fehér virágos parfüm, amely egy szempillantás alatt hatalmas, illatos virágokkal és növényekkel gazdagon benőtt kertbe repít el. – Gucci/Bloom EDP – Marionnaud

8. A debütáló fekete változat után piacra dobták a fehér Alaïa parfümöt, mely nőiesebb, lágyabb, édesebb illattal hódít. Az illatjegyek egységes  keveréke  a következőkből tevődik össze: fehér virágok, vanília, napsütéses jegyek, pézsma, púder. – Alaïa Blanche – Notino

9. Ez a vállalat kizárólag a legjobb és legtisztább alapanyagokat használja. Olyan virágok, drága gyanták és illóolaj eszenciák, amelyek 100% -ban természetesek. – Kelsey Berwin/White Narcisse EDP – Notino

10. A körtés jégkása és az egzotikus tigrisliliom vibráló és frissítő elegyét a pacsuli és az ámbra alapillataival egyesítették ebben a parfümben. – Free For Her – Avon

11. Ezzel a parfümmel az édes ibolya igéző, tünékeny illatát ragadták meg az alkotók és nyújtják át neked teljes dicsőségében. – Kerbside Violet – Lush

12. Az illat középpontjában a mandula és a narancsvirág, illetve a pacsuli áll. Fejjegyében a körte és mandarin és a frissen pörkölt pisztácia ragyognak. Az illat szívjegyét a magnóliaolaj, mandula- és narancsvirág-esszencia, míg alapjegyét a pacsuli, cashmeran, mandulatej és a tonkabab alkotja. – Elie Saab/Girl of Now EDP- Douglas

13. Virágos illatkreáció, mely a narancsvirág többféle, különböző oldalát is megmutatja. A Neroli esszencia és a narancsvirág kivonat keveredése tökéletesen kifejezi a déli gyümölcsök legjobb tulajdonságait. – Secrets d’Essences Neroli EDP – Yves Rocher

14. Ez az illat a fehér virágok, a körte és az ikonikus erőszakmentes pézsma illatával pillanatok alatt a kedvenced lesz. Főleg, hogy 100% vegán! – White Musk EDT – The Body Shop

15. A legjobb minőségű összetevők gondos megválasztása egy igazán kifinomult aroma létrejöttét eredményezi, mely egyetlen parfümmel sem téveszthető össze. – Kelsey Berwin/Midnight Pleasure EDP – Notino

16. Néha az Aromatics családon belül kidob a Clinique a piacra egy-egy exkluzív és intenzív illatot. Ebben jázmin, bergamott, rózsa, borostyán, galbanum, kardamon, kasmírfa, labdanum, fehér bors, meggy található. – Clinique/Aromatics Black Cherry EDP – Notino

17. Létezik egy különleges pillanat Provence-ban, amikor a fény átöleli az eget, és különleges ragyogással borítja be a földet. Ez az aranyóra. Amikor ez a fény illattá alakul, igazán addiktív, kontrasztos jelleget ölt. Gourmand, aromás illatot – Terre de Lumiére EDP – L’Occitane

Mégsem ér annyit az Angry Birds, mint gondolták?

A cég piaci értéke legfeljebb 896 millió euró, fele a szakértők által vártnak.

Londoni metrómerénylet: újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe

Őrizetbe vettek vasárnap egy 21 éves férfit a londoni metróban péntek reggel elkövetett merénylettel összefüggésben. A Scotland Yard bejelentése szerint a fiatalembert a nyugat-londoni Hounslow városrészben vették őrizetbe a terrorellenes törvény alapján, és egy londoni rendőrőrsre vitték.

Ő a második, akit a pokolgépes merénylettel kapcsolatban őrizetbe vettek. Előző nap egy 18 éves férfit fogtak el a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének indulási csarnokában. A hatóságok őt gyanúsítják azzal, hogy elhelyezte a házi készítésű pokolgépet a londoni metró District Line nevű vonalának egyik szerelvényén.

A szerkezet nem robbant fel, de nagy erővel lángra kapott, és a hőtől 30-an könnyebben megsérültek.

Nem árulják el a rendőrök, hogy miért akcióztak Szombathelyen

Két tucat, nem helyi rendőr zárt le egy utcát csütörtökön, majd őrizetbe vett három embert.

Levetkőzött a 61 éves Igó Éva

Nemes céllal dobja le ruháit és bújik napraforgóvirág mögé Igó Éva a Naptárlányok című vígjátékban – írja a Bors. A Magyar Színház legújabb darabjában a szereplők egy onkológiai osztálynak szeretnének kanapét vásárolni, melyre az anyagi fedezetet a róluk készült, esztétikusan pikáns fotókat tartalmazó naptár értékesítésével szeretnék összegyűjteni.

A darabban olyan neves színésznők játszanak és dobják le ruháikat, mint Hegyi Barbara, Udvarias Anna, Tóth Enikő, Soltész Bözse, Bede-Fazekas Anna és Igó Éva.

Az idén Kiváló Művész díjjal kitüntetett Igó Éva – aki hamarosan már kétszeres nagymama lesz –  így kommentálta a meztelenkedést:

Pontosan annyit lehet látni a testünkből a színpadon, mint amennyit a plakátokon láthatnak a nézők. Nem hiszem, hogy ez sok lenne! A színpadon szavakkal sokszor kegyetlenebbül kivetkőzünk magunkból a különböző szerepeinkben.

Kvíz: Derítsd ki, mennyi a mentális életkorod!

Kislány koromban eszméletlen penge voltam a memóriajátékokban. Emlékszem, a szüleim csak pislogtak, amikor memóriakártyás játékot játszottunk, szinte mindig tudtam, melyik figura párját hol kell keresni. Aztán teltek az évek, nyomot hagyott az elmémen a sok iskolai magolás, a stressz meg a idő múlása, és ma már ott tartunk, hogy ha kettőnél több dolgot kell vásárolnom a boltban, el sem indulok lista nélkül, mert az tuti, hogy különben valamit elfelejtek. Ez van, túl sok információ zubog keresztül az agyunkon nap mint nap, és az elme okos – ez a dolga: szelektál, hogy megkönnyítse számunkra az eligazodást a világban. A gond akkor van, amikor jótékonyan kikukázza a memóriánkból azt is, ami pedig fontos lenne.

Saját tapasztalatom szerint azonban, ha egy kicsit pihenő üzemmódba kapcsoljuk az agysejtjeinket az egész heti hajtás után, akkor viszont elkezd megint jobban menni az emlékezés. Hoztunk egy rövid memóriajátékot, hogy ti is tesztelhessétek, milyen állapotban van pillanatnyilag az emlékezetetek.

Sorra jelennek meg új elektromos teherautók a piacon

Senki nem akar késlekedni, ha versenyben akar maradni.

Politikai nyomásra meghamisíthatták a török GDP-adatot

A legfrissebb adatok alapján látszólag kiheverte a török gazdaság a tavalyi puccskísérletet követő óriási politikai tisztogatás negatív hatásait, egy kicsit a felszín alá nézve viszont már nem ilyen...

Ittasan borult fel a kisbusszal, heten sérültek meg

A Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytatott járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. I. román férfi ellen.

A 62 éves sofőr 2016. december 9-én a kora esti órákban Dabas külterületén a 4606-os számú úton közlekedett egy kisbusszal, amikor egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és az árokba hajtott. A kisbusz ezután többször megpördült, utasai közül ketten súlyos, öten könnyű sérülést szenvedtek.

A gyanúsítottól levett vér- és vizeletminta vizsgálata során megállapították, hogy a baleset idején ittas állapotban vezette a járművet – írja a police.hu.

A nyomozást vádemelési javaslattal fejezték be a dabasi rendőrök.

Profi nő válthatja Junckert az Európai Bizottság élén

A Néppárt úgy látja, Christine Lagarde nagyon jó választás lenne.

Lagarde lehet Juncker utódja az Európai Bizottság élén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde követheti Jean-Claude Junckert 2019-ben a brüsszeli Európai Bizottság elnöki tisztségében a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint....

Már láthatók a tüneményes leopárd ikrek Nyíregyházán

A 10 hetes leopárdkölykök eleinte egy látogatóktól elzárt barlangrendszerben cseperedtek a Nyíregyházi Állatparkban, de most, hogy 3 hónapossá váltak, elkezdtek ismerkedni a külvilággal. Bár anyjuk eleinte visszacipelte a szájában a kalandvágyó cicákat, mára már szabad utat enged kíváncsi kölykeinek, a számukra sok-sok újdonsággal szolgáló nagy kifutóban, így a ritka nagymacskákat a szerencsésebb látogatók már megleshetik – olvasható az állatpark Facebook-oldalán.

A leopárdállomány a szabad természetben erősen megfogyatkozott, mindössze 1000-1200 él belőlük a Közel-Keleten, és a világ állatkertjeiben is alig 100 egyed.

A Nyíregyházi Állatpark 2009-ben csatlakozott a perzsa párduc tenyésztési programhoz, a most született utódok apja is Nyíregyházán látott napvilágot, 2014-ben. A faj koordinátora a tavalyi esztendőben helyezett ki mellé egy Németországban született nőstényt, s a két állat frigyéből 105 napnyi vemhesség után született meg az ikerpár.

A kis nőstény és a kicsit erősebb testalkatú hím igen ügyes famászó már, s órákon keresztül játszanak az őszi napsütésben.

Biztonsági okokból kiürítettek egy British Airways-gépet

Biztonsági okokból kiürítették a British Airways egyik járatát vasárnap reggel a Charles de Gaulle párizsi repülőtéren, a gépet átkutatták, de nem találtak rajta semmit, ami veszélyeztetné az...

Halálos baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton

Egy kocsi a szalagkorlátnak hajtott, két ember meghalt, egy harmadikat súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

Újabb hírek

Konténerbe csapódott egy autó az M7-esen, egy ember meghalt

Halálos baleset történt az M7-es autópálya mellett szombaton késő este, amikor egy autó lesodródott a pályáról és egy mobil elárusítóhelybe csapódott.

MTI Fotó: Lakatos Péter

Az autós a Balaton felé vezető oldalon, a Váli völgyi pihenőhelynél sodródott le az autópályáról, majd belerepült egy, a benzinkút mellett lévő mobil elárusító konténerbe. A konténerben két ember tartózkodott, egyikük meghalt, a másik súlyosan megsérült.

Az autóban két ember utazott, ők könnyebben sérültek meg.

Halálos baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton

Oszlopnak ütközött egy gépkocsi vasárnap dél körül, egy ember a helyszínen meghalt, ketten súlyosan megsérültek.

Majka nagyon bepöccent

Majka nagyon bepöccent a szombati X-Faktoron. Az egyik előadó ugyanis Majka Belehalok című számával lépett fel, de sajnos nem tudta, hogy a szám valójában Majkáé. Ráadásul a stúdióban ülők közül senki sem javította ki ezt a hatalmas bakit.

 

A rapper így dühöngött a Facebook-oldalán:

Azon felül , hogy a felszolgáló srác remekül elénekelte a dalunkat az X-faktorban, kikérem magamnak, hogy azt mondja be : Nagy Ricsitől jön a Belehalok !!! Hogy a p…ba jönne már tőle ?? Azért mert pár éve elénekelte ebben a műsorban Nagy Ricsi, nem azt jelenti, hogy ez az ő száma. Vagy a szerkesztők kérték arra, hogy ugyan ne mondja már be a konkurens csatorna egyik arcának a nevét, vagy egyszerűen csak nem tudta, hogy ez a mi számunk.

 

Majka azt ígérte, bosszút áll a vasárnap esti Sztárban sztár műsorban, ha nem javítják ki ezt a gigabakit. Ezt üzente az RTL Klubnak és az X-Faktor stábjának:

Kérem javítani ezt az abszolút pofátlan hozzáállást!! Különben holnap bemondom, hogy a Liptai írta a „Hagyd meg nekem a dalt” című nótát

Még csak 16 éves, de elképesztő kalandokon van túl a magyar lány

Amerikában és Ausztráliában nem újdonság, de Magyarországon elképzelhetetlen az, amit Réka édesanyja tett. Az egyik reggel, miközben a melbourne-i dugóban autóztak, és siettek az ikrekkel a suliba, az jutott eszébe, hogy mi a fenéért is rohannak minden reggel, mikor egész nap lehetnének együtt, és tanulhatnának otthon is.

„Abban az államban, ahol mi éltünk, pusztán annyit kell tenniük a szülőknek, ha otthon akarják tanítani a gyereküket, hogy aláírnak egy papírt, miszerint ők vállalják a felelősséget a továbbiakban a gyerekük képzéséért. Nem kell évente vizsgázni, mint itt, onnantól semmi kötelező nem hárul a gyerekre. Persze, eleinte mi hazavittük az iskolát, vagyis megpróbáltunk otthon az iskolai órabeosztás szerint készülni a megszokott könyveinkből. Aztán rájöttünk, hogy ez nem jó,csinálhatjuk másként is. Később azzal foglalkoztunk, ami igazán érdekelt minket, én a könyveket és a történelmet, Lali pedig a matematikát szereti a legjobban, szóval én sokat olvastam, és ő rengeteget számolt, példákat oldott meg.

Fotó: Leéb Ádám

Ekkor, ez 2009-ben volt, mi 7  évesek voltunk a testvéremmel. Aztán 2011-ben elkezdtünk hosszabb időkre elutazni. Eleinte csak Ausztrálián belül, később aztán a szüleim eladták mindenünket, és járni kezdtük a világot. A tanulásunk ekkor tapasztalati tanulássá vált, megnéztük a történelemkönyvekben leírt helyeket, nem véletlenül imádom annyira a történelmet! Megismertük más országok kultúráját, az ott lakó embereket, a helyeket. Minden kastélyt, romot igyekszünk bejárni, igazi felfedezőutak ezek” – meséli Kaponay Réka.

Világutazó a család

Persze a családnak út közben élnie is kell valamiből, interneten dolgoznak, és abból fedezik az utazások és a saját fenntartásuk költségét. Mivel sem az életük, sem a munkájuk nem helyhez kötött, ezért szabadon vándorolnak országról országra.

„A kedvenceim közé tartozik Skócia, imádjuk Spanyolországot, ahol majdnem két évig maradtunk, és Dél-Amerika is nagy szerelem, elsősorban Ecuador és Peru. Ha valahol kötelezően le kellene telepednem, akkor Európát választanám, de egyelőre még úton vagyunk. Magyarország és Erdély is nagyon közel áll a szívemhez, anyukám Erdélyből származik, egyszer egy évig maradtunk Budapesten, így itt egy kicsit otthonosabban érzem magam, mint máshol. Bár a családunk magyar, mi már Ausztráliában születtünk az ikertestvéremmel, de nálunk mindenki beszél magyarul, és családon belül is ezt a nyelvet használjuk” – mondja Réka.

Arra a kérdésre, hogy tudja-e, mivel szeretne foglalkozni, egy 16 évestől szokatlanul gyorsan érkezik a válasz.

„Elsős voltam, amikor a tanító nénim azt mondta, hogy biztosan író lesz belőlem. Nagyon büszke volt, amikor elhívtam a könyvem bemutatójára, és igen, valóban író szeretnék lenni. 12 éves voltam, amikor megírtam Az Őrző hajnalát, éppen itt, Budapesten kezdtem el. Az első négy-öt fejezetet azonnal lejegyeztem, aztán már gyakran megálltam gondolkozni. A könyvből egyébként trilógiát tervezek, most a második köteten dolgozom. Az Őrző hajnala műfaját tekintve fantasy, és az álomvilág, rémálmok és a valóság talaján egyensúlyoz. A főszereplője Füko, egy patterdale terrier, ő az Őrző, és még nagyon sok állat karakter szerepel benne. Az olvasók szerint nagyon lendületes, izgalmas könyv, remélem, hogy a magyar fiataloknak is tetszeni fog.

Fotó: Leéb Ádám

Az első kiadás angol nyelven jelent meg, magánkiadásban. 80 kiadóhoz elküldtem Angliába és Amerikába is, és mindenki lelkesen gratulált hozzá, de úgy éreztem, hogy egy 12 éves kislányt nem vesznek elég komolyan. Újabb négy hónapon keresztül foglalkoztam vele, átdolgoztam, és végül mi magunk adtuk ki. 2016-ban jelent meg angolul, és most került a boltokba magyarul a Kolibri Kiadó jóvoltából. Valójában ezért vagyunk most Magyarországon, és maradunk is egészen decemberig.”

Réka azt mondja, ha valaki úgy él, mint ők, akkor gyorsan megtanulja, hogy nem kell rengeteg dolgot magával cipelnie ahhoz, hogy jól érezze magát. Rékának mindössze egy bőröndnyi holmija van, és egy kis hátizsákja, ebben a ruhái, cipői, a számítógépe és a könyvei lapulnak.

„A testvéremmel ritkán vitatkozunk, ő a legjobb barátom, és igen, tudom, nekünk nagyon más az életünk, mint a többi kamasznak. Nincs saját szobánk, nincs törzshelyünk, viszont vannak barátaink a világ szinte összes pontjáról, és nagyon szép az életünk. Sokat vagyunk együtt a szüleinkkel, és rengeteg közös élményünk van.

A nagyszüleim Melbourne-ben laknak, de Magyarország a bázisunk, ide többször visszatérünk hosszabb időre is. Amerikában egy évig lakókocsiban éltünk, de általában lakást bérelünk, ahonnan utazgathatunk. Rájöttünk, hogy az a fajta hátizsákos utazás nagyon fárasztó, amikor csak rövid időnk van bejárni egy nagy országot, ezért inkább hónapokat szánunk egy-egy ilyen élményre, és olyankor megéri lakást bérelni.”

A fiatal lány élete sosem unalmas, de most különösen pörgős, hiszen rengeteg könyvbemutatót szervez a könyve kapcsán a kiadója. És közben már a második köteten is dolgozik, ráadásul vérbeli felfedezőként Magyarország rejtett kincseit is fel kell keresnie. De Réka ezt egy cseppet sem bánja, hiszen a hobbija a munkája, vagyis nem is lehetne boldogabb…

A ​látszólag csendes, andalúz kisváros, Arcos de la Frontera megdöbbentő titkot rejt. Olyan titkot, amelynek napvilágra kerülése alapjaiban változtathatja meg mindazt, amit eddig a világunkról tudni véltünk. A rejtély kulcsa Füko, a két és fél éves patterdale terrier, akit különleges feladata és szerepe más világokon átívelő kalandokba sodor: meg kell védenie a világot a rémálmok igájába hajtó, ősi, gonosz erőktől. Az Őrző hajnala hátborzongatóan izgalmas utazásra hív a fantázia birodalmába. Kaponay Réka valóra váltotta mindazt, amiről a vele egykorúak álmodni is alig mernek: 16 éves korára 6 kontinens több mint 35 országában járt, és már egy saját regénnyel is büszkélkedhet. A magyar származású ausztrál lány útja során rengeteg emberrel találkozott: meghallgatta a történetüket, megismerte, hogyan látják a világot. Élményei hatására írta meg első regényét, Az Őrző hajnalát, amellyel arra szeretné bátorítani a fiatalokat, hogy merjenek kilépni megszokott közegükből, és valósítsák meg álmaikat.

10 őrült összeesküvés-elmélet, amiről kiderült, hogy mind igaz

A World Trade Center katasztrófájának 16. évfordulója után újra lendületbe jöttek a konteósok; vannak, akik szerint a történelem egyik legbrutálisabb terrortámadását a Bush-kormány vitte véghez, míg...

Holttestet találtak a IX. kerületben

Egy 58 éves nőt öltek meg, az 59. éves P. Árpádot gyanúsítják, elfogták.

Vaklárma miatt ürítették ki a British Airways párizsi járatát

Biztonsági okokból kiürítették a British Airways egyik járatát vasárnap reggel a Charles de Gaulle párizsi repülőtéren, a gépet átkutatták, de nem találtak rajta semmit, ami veszélyeztetné az utasokat.


A „biztonsági riasztás” után rendőrök és tűzoltók siettek a reptérre, leszállították a gépen tartózkodókat, minden egyes utast és poggyászt alaposan átvizsgáltak, de nem találtak semmit. A hatóságok szerint vaklárma volt a riasztás. A szóvivő semmit sem mondott arról, hogy milyen jellegű figyelmeztetést kaptak a hatóságok.

A brit légitársaság BA 303-as járata a londoni Heathrow repülőtérre tartott volna, és felszállás előtt szállították le róla az utasokat. Egyikük szerint a pilóta először azt mondta az utasoknak, hogy műszaki problémák adódtak a géppel, egy órával később pedig arról tájékoztatták őket, hogy a gépet el kell vontatni a reptér másik részébe, mert közvetlen fenyegetés érte a járatot.

A Fidesz is támogatná az ellenzék népszavazásának célját

Elkezdődött az aláírásgyűjtés a korrupciós ügyek elévülésének meghosszabbításáról, de Gulyás Gergely szerint felesleges, elég volna csak beterjeszteni egy törvényjavaslatot.

Gőzölögnek a hegyeink – elképesztő videók

A sok csapadék megtette hatását, a nagy mennyiségű eső visszapárolgása által ugyanis vasárnap délelőtt hegységeink „gőzölögni” kezdtek – írja az Időkép.

Nézd meg a webkamerák gyorsított felvételein ezt a különleges természeti jelenséget!

 

3 hülye hiedelem az ivartalanításról – Megdöntjük! (Videóval)

Idegtépő fórumviták sokasága jelzi, hogy még mindig hatalmas a homály a fejekben az ivartalanítás körül. Vannak nagyon is jogos félelmek, amiket alaposan át kell gondolni. De vannak olyan tények, amit minden állatbarátnak ismernie kell. Oszd meg ezt a cikket azokkal, akik még nem tudják, miért, hogyan és mikor kell ivartalanítani!

Ketten meghaltak a ferihegyi gyorsforgalmin

Szalagkorlátnak csapódott egy személygépkocsi vasárnap délután a XVIII. kerületben, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton – számolt be honlapján a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A jármű az ütközés erejétől a szalagkorlátba szorult. A fővárosi hivatásos tűzoltóknak meg kellett bontaniuk a korlátot, hogy hozzáférhessenek a gépjárműhöz. A járműbe szorult három embert a tűzoltók feszítővágó segítségével kiszabadították.

Az Üllői út és a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út kereszteződésénél oszlopnak ütközött autó utasai közül kettő a helyszínen meghalt, egy embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

A rendőrök helyszínelnek a XVIII. kerületben történt balesetnél. A gyorsforgalmi úton a befelé és a kifelé vezető szakaszon lezártak egy-egy sávot.

Gyilkosság történhetett a Ferencvárosban

Holttestet találtak ma reggel egy ferencvárosi lépcsőházban, az ügyben emberölés miatt nyomoz a rendőrség.

Kétségbeesetten kért segítséget Alföldi Róbert

Alföldi Róbert a Facebook-oldalán kért segítséget, mivel vasárnap reggel eltűnt Rozi, az öthónapos lagotto lánykutya a VII. kerületi Damjanich utcából. A színész-rendező kétségbeesetten keresi házi kedvencét.

51 nap fogság után hazatérhetett a francia újságíró

Törökországban fegyveres terrorszervezethez való tartozással gyanúsítják.

Viccek

Kapcsold be a javascriptet a viccdoboz megtekintéséhez.