Friss hírek
2017. november. 23. - 03:04, csütörtök – Kelemen, Klementina

„Megígérem, hogy csodálatos anyja leszek a fiadnak”

2017. november 10. - 15:19
|
Forrás: Sári Veronika

„Először is szeretném neked megköszönni, hogy elfogadtál barátodnak. És, hogy engedted, hogy Landon az életem része legyen” – kezdte esküvői fogadalmát Katie Musser, aki a megható szavakat meglepő módon nem leendő férjének, hanem férje volt feleségéhez, Casey Benderhez intézte.

esküvő, eskü, megható,

Kép forrása: ABC News

A két nő az ABC News amerikai hírcsatornának elárulta, a kapcsolatuk elég döcögősen indult: kezdetben egyáltalán nem jöttek ki egymással. „Még csak arra sem vettük a fáradságot, hogy megismerjük a másikat, egyszerűen csak zsigerből utáltuk egymást. Ez volt az alap” – mondja Casey, majd hozzáteszi, a kapcsolatuk Landon első szülinapján változott meg.

„Katie megszerezte a volt férjemtől a telefonszámomat, és írt nekem egy üzenetet. Mikor elolvastam, úgy döntöttem, elfogadom a békejobbot. Rájöttem, hogy ez a legjobb Landonnak és nekünk is.” A két nő idővel egyre szorosabb kapcsolatot ápolt, míg legjobb barátnők nem lettek. „Bármikor, bármivel hívhatom őt, mindig igyekszik segíteni. És fordítva. Nem ítélkezünk egymás felett.”

esküvő, eskü

Kép forrása: ABC News

Katie és Casey előző férje, Jeremy szeptember 23-án mondták ki a boldogító igent. A ceremónián nem csak a két család, de Landon és az édesanyja is jelen volt. Nagyon meglepődtek, mikor a fogadalmakra került a sor, Katie ugyanis nem csak férjének, de Landonnak és Casey-nek is készült esküvel. „Őszintén bevallom, nagyon meglepett a dolog, de ezzel együtt jól is esett” – mondta Casey, majd hozzátette, a teremben mindenki elérzékenyült Katie szavaitól.

Folytatás az eredeti oldalon →

„Megígérem, hogy csodálatos anyja leszek a fiadnak” – Ajánld ismerőseidnek!

Szólj hozzá!

Mi a véleményed erről a hírről? Írd meg!

A mezők kitöltése kötelező. Az e-mail címed nem fog látszódni.

Régebbi hírek

Készültségbe álltak a hókotrók és sószórók

Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től az ország egész területén téli üzemmódra váltott. Ez azt jelenti, hogy országosan 93 mérnökségén keresztül, csaknem 3850 emberrel látja el a 32 ezer kilométeres közúthálózaton a téli feladatokat. A szakemberek ilyenkor 0-24 órás szolgálatra állnak át.

A téli hónapokban a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint – megfelelő időjárási körülmények között – a téli kátyúzás. 

Ezekkel készül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2017-2018-as téli szezonra:

  • 25 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjármű,
  • 214 rakodógép és 170 hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális eszközhordozó,
  • 200 ezer tonna útszóró só,
  • 777 tonna kálcium-klorid granulátum,
  • 1 millió liter kálcium-klorid oldat,
  • 8900 tonna érdesítőanyag.

Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott a hófogórácsok és hálók kihelyezését elvégezték a szakemberek, ez összesen mintegy 760 kilométernyi útszakaszt érint.

A téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat idén is az egyes útszakaszok hierarchikus rendje szerint látják el. Ez azt jelenti, hogy először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése.

A hóeltakarítást viszont csak akkor tudják megkezdeni, ha a lehullott hó vastagsága meghaladja az 5 centimétert, az alatt csak sózásra van lehetőség, megelőzve a forgalom által letaposott hó burkolatra fagyását.

Lefagy az iPhone X kijelzője a hidegben

Az Apple frissítéssel javítja a hibát, de azt mondja, hogy a telefon csak 0 fok fölött használható.

Kiderült, hogy melyik hotel kapta a legtöbb szavazatot Észak-Dunántúlon

A most hétvégén véget ért szavazáson a Caramell Premium Resort****Superior lett A HÓNAP HOTELE 2017. októberében AZ ÉV HOTELE közönségszavazáson az Észak-Dunántúl régióban.

A BKK karácsonyi ajándéka: hétvégenként újra járhat a 3-as metró

Tárgyalnak a felújítást végző vállalkozóval.

Szombattól ingyenes a hétvégi városligeti parkolás

Fontos változásra hívja fel a budapesti autósok figyelmét az Index, szombattól ugyanis már nem kell fizetni a hétvégi városligeti parkolásért. Nem árt tudni, hogy a parkolási automaták továbbra is működnek, ezért – így az Index – esélyes,  hogy néhányan megszokásból beledobálják a pénzt. Te ne légy köztük!

Persze táblák és a parkolóórákon kihelyezett matricák is felhívják a figyelmet a változásra. Azok a parkolójegyek, amit a hétvégén vesznek meg, hétfő reggel 8-tól érvényesek.

Szabó Helén 1 mázsára hízott, hogy aztán lefogyjon 40 kilót

A B3 dietetikai program alkotói egy diétás brunch keretein belül mutatták be újdonságaikat – a program alapjául szolgáló termékpalettát. Az egészséges és finom, fehérjedús falatokat egy igen elgondolkodtató kerekasztal beszélgetés kísérte, ahol Sári Évi moderálásával Nagy Sándor színész, Lakatos Márk és két edző beszélgetett az egészséges fogyás módszertanáról. Az új fogyókúra hatékonyságát bizonyítandó 100 kilóra hízott meg Szabó Helén, aki programjának felhasználóival együtt fogy vissza versenysúlyára.

„Az elmúlt években rengeteg embernek tudtam segíteni az “álomsúly” elérésében, csak pont magamnak nem!” – kezdte a beszámolóját a program kapcsán Szabó Helén, aki saját módszerének népszerűsítése érdekében hízott meg. „Elkezdtem hízni és a legtöbbet akartam kihozni belőle – úgy döntöttem, hogy meghízok 100 kilósra. Persze vannak nehézségek, például nem tudom felvenni a kedvenc ruháimat, nem bírok végig állni egy teljes napot, de még egy órát sem tűsarkúban, ha sokat kell gyalogolni, lépcsőzni, nagyon gyorsan elfáradok…” – folytatta Helén, aki azt is elmondta, hogy ez mind borzasztóan idegesíti, de a cél érdekében vállalta, hogy a fogyasztókkal együtt tudja végig csinálni a programot, hogy végre valaki a valóságot is megmutassa az olvasóknak és ne csak a szerkesztett képeket és tökéletesen megfogalmazott szövegeket lássák egy-egy átalakulás kapcsán.

Lakatos Márk a stílustippjei előtt saját testalkatáról és annak változásairól is beszámolt. „Szeretek enni és sokat enni. Ahogy munkáim, úgy a diétáim is mindig projekt alapon működtek, de ez a jojó-effektus, tudjuk, hogy nem egészséges. Kell a harmónia és az egyensúly, ettől lesz valaki vonzó és nem feltétlen a mínusz 10-15 kilótól” – majd arról is beszélt a stylist, hogy mivel hangsúlyozhatjuk testünket a legelőnyösebben. „Nagyon fontos egy diéta folyamán, hogy szeressük önmagunkat, hiszen, amíg utáljuk, akik vagyunk, addig nehéz bármit is tenni a fejlődés érdekében. Keressük meg azt a pár dolgot, amit a kedvelünk magunkon és azt hangsúlyozzuk, azt emeljük ki és rögtön sugárzó lesz a megjelenésünk.”

Irtóra pechesek voltak a dinoszauruszok

A bolygófelszín 87 százalékán nem okozott volna tömeges kihalást az aszteroida becsapódása.

Ezer napja gyötrik Angliában ezt a vadászgépet

Robotkarok tucatjai nyúzzák, tépik az F-35A vadászgépének törzsét, szimulálva azokat az erőket, amik repülés közben érik a vadászgépet.

Kigyulladt egy siófoki ház pincéje, egy ember meghalt

Egy ember pedig megsérült, őt a mentők ellátják.

Az utasok tolták be a lerobbant vonatot Kárpátalján – videó

Az utasoknak kellett megtolniuk Kárpátalján egy menetrend szerinti vonatot. Az Ivano-Frankivszk–Rahó közötti járat továbbhaladásához azért volt szükség emberi segítségre, mert a dízelvonatnak mindkét motorja elromlott – írja a Kárpátinfo.

A tiszaborkúti megállóban történt szokatlan esetről videofelvételt is készítettek.

„Olcsó munkaerő, az emberek tolják a vonatot” – jegyezte meg a felvétel szerzője.

Húzz egy kártyát, ez a karmikus üzeneted

“Azt látom, hogy…” – mondja a karma. Ahhoz pedig, hogy megtudhasd, mi a jelen pillanat legfontosabb karmikus üzenete, vagyis mit lát a karmád, egy picit érdemes magadban elmerülni. Az előző életek feladataira tudatosan nem emlékszel, a lenyomatokat a tudattalanod tárolja. Hogy felszínre hozhasd és megismerd a karmádat, képzeletben húzz egyet a kártyák közül. Mielőtt megtennéd, helyezkedj el kényelmesen, végy néhány mély lélegzetet, lazíts, és tedd fel a következő kérdést: “Milyen karmikus feladatot kell felismernem ebben a hónapban?” Válaszd azt a kártyát, amelyik a leginkább vonzza a figyelmedet. Vajon mit üzen a karmád?

kártyák karma üzenet előző élet

Ha az első kártyát húztad

A karma üzenete szerint te is azok közé tartozol, akik megijednek a káosztól, aztán pedig attól is, hogy elkerülhetetlen a változtatás, az átalakulás az életükben. Ne állj ellen a változásnak, mert annak épp most jött el az ideje. A sorsod szerint zajlik és történik minden. Csak képzeled, hogy a dolgok kicsúsznak a kezed közül, és nem tudod azokat többé irányítani. Figyelj a belső hangokra, a megérzéseidre, hiszen az áldást megkaptad. Bármilyen félelmetesnek is tűnik, minden érted történik. A mostani változás ajándék, a legjobb, ami veled történhet.

Ha a második kártyát választottad

A boldog és örömteli otthont, életet elérted és megkaptad, akkor ha a környezetedtől mást vártál. Amikor nem akarod a többieket kontrollálni, ellenőrizni, ők hagynak élni téged. Itt az ideje, hogy leltárt készíts, végiggondold, mit vársz, mit szeretnél valójában a körülötted élőktől. Önmagaddal is légy őszinte, vajon mit és mennyit nyújtasz te nekik, és amit elvársz tőlük az mennyire reális…

Ha a harmadik kártyát húztad

A karmád üzenete szerint a saját életedet te magad alakítod, te varázsolsz és teremtesz mindent. A sikert kizárólag önmagadtól várhatod és önmagadban találod meg. Ha nem látod, mert eltévesztetted a megfelelő utat, irányt, akkor itt az ideje a változtatásnak. Úgy tűnik ugyanis, hogy egy másik irányban érdemes továbbhaladnod. Használd a benned lévő különleges adottságot, a teremtőerőt, urald és te magad irányítsd az életedet.

(via awaking people)

Így érzi magát egy nő, miközben a sárga földig issza le magát

Állandóan remegett a kezem reggelente, a tus vonalát mégsem szúrtam el soha. Ez a tökéletes mozdulat jelezte számomra, hogy uralom a testemet, rend van mindennek ellenére, lám, a sminkem tökéletes. Ám aznap reggel nem ment, semmi sem ment, és felesleges is lett volna kipingálni magamat: a sötétlilás fognyomokat úgysem tudtam volna eltüntetni. Megtörtént, amire végképp nem számítottam: a jámbor Pali le akarta harapni az orromat. Arra ébredtem délelőtt tizenegy körül, hogy vicsorog, mint egy dobermann, megszállott csillogás ül a szemében, és támad.

Pali engem is mindig meg akart változtatni, nem élhetsz így, Anna, ez sehová nem vezet, csak a pusztulásba, lerohadsz, tönkremész, ez egy örvény, amiben vagy, Anna, leírod magadat mind szakmailag, mind emberileg, és a pöcegödörből nehéz kimászni, nekem elhiheted. Már kétszer is megjárta a komlói elvonót, tudta, miről beszél, és nyilván igaza is volt, de épp tőle nem vártam volna, hogy pálcát törjön felettem, hiszen pontosan tudnia kellett, min megyek keresztül.

Elkezdtem titokban iszogatni, mert Pali mellett még nagyobb véteknek tűnt rátölteni, mint korábban. Életemben először rejtettem vodkásüveget a mosógép dobjába, életemben először kezdtem el otthon is hazudni, ha megszédültem. Azt még valahogy kibírtam, hogy napközben száraz maradjak, de az éjszakától rettegtem. Nem ment az alvás minimum három-négy sör nélkül, előre bekészültem a rémületes lehetőségtől, hogy éjszaka izzadtan felébredek, és hajnalig hánykolódom a jeges rettegés hálójában.

Áthívtam Livit, aki nagyon örült, hogy Pali lelécelt, mert amíg együtt toltuk, hanyagolnom kellett a haverkodást vele, ugyanis az Anonim Alkoholisták szerint meg kell szakítani a régi ivócimborákkal a kapcsolatot. Nekem gyakorlatilag csak ivócimboráim voltak, így teljesen elszigetelődtem. Pechemre Livi is épp a leszokással kíséretezett, te voltál a pozitív példám, Anna, sóhajtozott, és egy lehangoló monológba kezdett az ivásról, miszerint ő rájött ezen a nemivós héten, hogy az összes drognak lénye van. És ha ez a lény megszáll téged, onnantól nem te iszol, nem te mérgezed magad, hanem az alkohol issza magát, és követeli a táplálékát, te pedig öntudatlanul eteted a benned lakozó állatot. Erősebb nálad ez a teremtmény, nem tudod az uralmad alá hajtani, ő irányít, marionettbábu vagy! Komolyan elgondolkodtam, hogy Livinek inkább ismét innia kellene, sőt, ha így folytatja, én leszek, aki az első felest letolja a torkán.

Túl hosszúnak tűnt a délután, nem akart telni, és épp András nem jött el, aki miatt ebbe az egész szarba belevágtam, egyre rosszabb lett a kedvem, négy körül bedobtam hát az első pálinkát is. Még hat óra sem volt, amikor szóltak, hogy csúszás van, mi csak éjfélkor kerülünk sorra. Herótom van ettől a büfétől, húzzunk át az Ibolyába, mondtam nyűgösen, és húztunk is, testületileg. Érdekes, a fiúk hamar ráálltak a ritmusomra, tudták, Annácska először nagyon nevet, és lelkes, és a végtelenségig fel van dobva, majd nyafka lesz, panaszkodós, át akar menni valahová, általában ugyanoda, az Ibolyába vagy az Aloéba, ahol aztán megül hajnalig. Ha minden oké, akkor visszatér a kacagás, ha nem, akkor jön a sírós fázis vagy a bebutulás. Vagy ez utóbbi kettőnek a lehangoló keveréke.

Két sörrel később viszont már táncoltam és ugráltam, és kristálytisztán ott pulzált bennem a bizonyosság, hogy igenis jó, amit csinálok, jó vagyok, nem is külön-külön a munkáim, hanem én magam, megérdemlek mindent, sőt a mindennél is többet, kiváltságos vagyok, bajnok vagyok, nyertes. Mint ilyenkor mindig, most is hozsannára vágytam, hódolatra, hajbókolásra, vörös szőnyegre, vastapsra, épp arra, amitől máskor futottam, vagy undorral fordultam el. Aztán a bűntudat ugrott elő onnan, ahol mindig is ott lapult. Csak magamat okolhatom.

A presszóból kilépve éreztem, hogy a vártnál is jobban be vagyok állva, és hogy az édes lötty, amivel Sanyi leöntött kezd jegesre fagyni az arcomon. Amikor felmásztam a színpadra, láttam, hogy a többiek gondosan odakészítettek nekem egy széket. Milyen rendesek ezek, ömlött el a szívemben a hála, szeretlek titeket, srácok, próbáltam mondani, de végül örültem, hogy csodával határos módon sikerült feltornáznom magam a székre, és hogy Göndör valahogy a gitárt is beleimádkozta a kezembe. Hallottam, hogy felkonferálnak minket, láttam, hogy csurig tele a terem, hallottam, hogy Zsolti arról beszél, milyen klassz a lapunk, mennyire összművészeti, és ekkor el kellett kezdenem az első dalt. Éreztem, hogy utolért a rémálmom, a hangom csúszkál, ki akar zuhanni alólam a szék, nem tudok artikulálni. De azért csak nyomtam az András dalát, a világbajnok slágerlistás námbör vánt, nyomtam, míg meg nem éreztem, hogy kifogy alólam a ritmus, majd Göndör kitámogat a sorok között. Sanyi elpakolta a gitárom, és hazavitt magához. Reggel a konyhakövön ébredtem, kezemben egy kialudt dzsoint, kész szerencse, hogy nem gyújtottam fel az egész kócerájt.

Tudtam, hogy semmi értelme vennem még egy üveggel, ez már a harmadik lesz, és ha megveszem, ki is bontom, ha pedig kibontom, meg is iszom. Ennek ellenére úgy éreztem, kettő már kevés, és jeges rémület töltött el a gondolatra, hogy mi lesz, ha az éjszaka közepén megkívánok még egy pohárkával, de kint őrjítően hideg lesz, és én akkor is el fogok indulni, el a benzinkúthoz, ahol ennél szarabb bort tudok majd csak leakasztani kétszer ennyiért. És különben is, okoskodtam, ha mégse bontanám ki ezt a harmadikat, az kész haszon, holnap napközben legalább nem kell pluszpalackok beszerzésével bíbelődnöm. Sőt, ugrott be a tökéletes ötlet, rögtön két pluszüveggel veszek, akkor másnap egyáltalán nem kell kimozdulnom, az lesz csak az igazi öröm.

Isztambulban rákattantam a Yeni Rakira, és ha elfogyott, magamból kikelve üvöltöttem, és követeltem, hogy hozzanak újat, hozzanak már. Egyedül mászkáltam a városban, gitárral a vállamon, a turnémenedzser a Boszporusz partjáról ráncigált fel. Pedig nem csináltam semmit, mindössze lementem a lépcsőn beszélgetni a folyóval. A későbbiekből annyi van meg, hogy amikor a víz fölé hajolok, megragad egy erős kéz. Emlékszem, mennyire remegtem a csávó karjai között, aki egyre csak kiabált velem, hogy elég, higgadjak le. Futni akartam, szaladni, de nem tudtam szabadulni a fogságból. Még rakit, még, nem éreztem a fáradtságot, nagy varázslat ment belül, nem tapasztaltam még ehhez foghatót, a hasamban kavargott a folyó, egy helyben toporgott, ritmust dobolt bennem a megfékezett rohanás, egy merő lendület voltam, felhúzott íj, szerelmes voltam, ott volt velem András is, belemarkolt a hajamba, halak úsztak a szemhéjam mögött, örvény, örvény.

Össze fogok roppanni, közöltem Sanyival, aki azt mondta, szerinte ez már megtörtént. Dühös lettem az érzéketlensége miatt, ám még mielőtt átharaptam volna a torkát, beállított Livi három üveg rozépezsgővel, hogy megünnepeljük a tévés melómat. Megbeszéltük, hogy ezúttal tényleg csak öblögetünk egy kicsit, hogy felemeljem magam a porból, ám ekkor kaptuk a fülest, hogy András az egyik rocker haverunknál van, egyedül. Felmentünk hát a rockerekhez, ahol valóban ott volt András, megérkeztünkkor épp egy már eléggé elázott verebet fűzött, és volt whisky és bor is. Nem szabad, nem szabad, nem szabad. De már ittam is. Teltek az órák, egymagam vedeltem a sarokban, Livit már leakasztotta egy rosszarcú, tetkós szakállas. Feltűnt, hogy a házigazdának megvan az első lemezem. Nem érdekelt, hogy ez nem menő húzás, betettem a lejátszóba. Rámentem a kedvenc dalomra, az Adj inni címűre, felhangosítottam, és már az első refrénnél bőgni kezdtem.

Hazaérve tényleg kidobtam a taccsot, és miután felpattintottam egy sört, azon kattogtam, mennyire gyűlölöm Istvánt és társait, megint egy tetű miatt fetrengek itthon atomjaimra hullva, seggrészegen, és még mindig nem tudom annyira kiütni magam, hogy kicsapjam a fejemből a megaláztatást.

Otthon sírva járkáltam fel-alá, nem tudott lehiggasztani Livi sem, akinek a nemivási fogadalma szintén nem élte túl a bulit. Siralmas senkinek éreztem magam, nevetséges bohócnak, aki csak kergeti az illúzióit, és közben elismerést koldul, aki mindenét odaadná egy odavetett, szépen formált hazugságért, és inkább elhiszi a nyilvánvalóan álságos semmitmondást, csak hogy addig is elfelejtse, mit is tart tulajdonképpen önmagáról. Így hát inkább rászívtunk, hogy elfelejtsük az egészet.

Lassan józanodtam, még este, Sanyi mellett is rázott a hideg, hasogatott a fejem, izzadtam, visszapörögtem, majd egész éjjel álmatlanul feküdtem az ágyban. Elemi pánik tört rám. Kiszakad a tüdőm, meg fogok fulladni, segíts, kapaszkodtam Sanyiba, meg fogok őrülni, meg fogok halni, meg fogok halni, hallod egyáltalán? Hallja valaki egyáltalán? De természetesen nem haltam meg.

Akkor próbálkozzunk gyógyszerekkel, sóhajtott a pszichiáter, képes fegyelmezetten gyógyszereket szedni? Persze, persze, bólogattam, amilyen meggyőzően csak tudtam. Úgy magyarázott nekem, mint egy félkegyelműnek. Le is kellett írnom egy papírra, hogy reggel, délben, este, és hogy melyikből mennyit. És ne igyon alkoholt, egy pohárral sem, tette hozzá, amikor átadta a recepteket. Persze, doktornő, de hiszen pontosan tudja, hogy én egyáltalán nem iszom, néztem egyenesen a szemébe. Elképesztőnek találtam egyébként, hogy egy ekkora okostojás, ez a nagy fej, akivel teli van a tévé, aki kilóg az újságokból, nem veszi észre, kivel van dolga. Az a jó, hogy nem veszi észre, kapcsoltam rögtön, semmi kedvem az ivási szokásaimról diskurálni, senkinek semmi köze hozzájuk. Neki meg főleg nincs, nem ezért kerestem fel.

A pohár kiesett a kezemből, a többi mocskos volt, hát üvegből vedeltem tovább. Be kell menni a kisszobába, sipirc, nyomás, nyomás, adtam ki magamnak az utasítást, fel kell jutnod a galériára, el kell aludnod. Mindig így beszéltem magammal ilyenkor, ez hatott, az Őrmesterre mindig hallgattam, tudtam, ő jó hozzám, tudja, mire vágyom, segít. Már üvöltözött is az Őrmester, bal lábat a jobb után, balt a jobb után, masírozni a hálóba, eljutni, odavergődni, ez az egyetlen feladatod maradt mára, kislány, felmászni a létrán, aztán végre jól kialudni magad. Mire odajutsz, gyenge leszel, elesett, úgy alszol majd, mint akit fejbe vertek, alszol, alszol, alszol. Ha nagyon-nagyon ügyes vagy, akkor egészen délig! Meg tudod csinálni, hajrá, na, lódulj, nem maradhatsz a konyhakövön. És sikerült, eljutottam a létráig.

Jöhettek, bogyók, gondoltam, Tegretol, Xanax, Cymbalta. A második üveg felénél kezdtem érezni azt, amit addig soha. Elnehezültek a karjaim, húzódott a szemhéjam, milyen jó. Le a padlóra, tekintetet a plafonra, milyen gyönyörű, hogy úszik, mennyire szeretem én ezt a plafont, gondoltam. Oh, ez már a víz, egy tó, nem is tó, tenger, óceán, nem is földi víz, nincs-neve-víz, alattam elképesztő mélység, ringat, ringat, milyen színű lehet? Fehér, mint a mennyezet, kék, mint a mennyezet, pink, mint a mennyezet, kifordult a szoba, nem volt színe a mennyezetnek, hirtelen nem láttam semmit, örvény, örvény, segítség.

A képsorozat Karafiáth Orsolya: Szirén című regényéhez készült. 
Fotó: Wavrik Gábor
Smink: Réh Ildikó
Ruha: Polyák Eszter
Helyszín: Kuplung és A Harmadik Hely

Budapesti család tévedt el a Bakonyban, rendőröknek kellett megkeresniük őket

A négytagú család Csesznekről indult kirándulni az erdőbe múlt szombaton, kora délután. Túrájukon letévedtek a jelzett turistaösvényről és a visszautat sem találták. Időközben rájuk sötétedett, ezért telefonon a rendőrség segítségét kérték.

Bakony (forrás: Túrautak.hu)

Könnyű eltévedni (forrás: Túrautak.hu)

A terepről adott leírásuk alapján a zirci rendőrök felismerték, hogy a Dudar külterületén lévő Ördög-lik barlangnál tartózkodik a család. Kimentésüknél egy környékbeli erdész is segített, aki terepjáróval az eltévedt kirándulók közelébe szállította a rendőröket, hogy aztán gyalogosan, a fák között ereszkedjenek le egy meredek terepszakaszon a bajba jutott családhoz. (VEOL)

Engedély nélkül nem adhat tovább adatokat a Facebook

A német bíróságok kimondták, hogy a közösségi portál köteles a német adatvédelmi joghoz tartani magát.

Benzinkutakat nyit az Aldi

Az automata benzinkutak az Aldi áruházak parkolóiban nyílnak meg, és kizárólag 95-ös benzint és dízelt lehet majd tankolni. Így például az autóápolási termékek továbbra is az üzletekben lesznek elérhetők.

A vásárlók legfeljebb 3,5 tonna megengedett össztömegű gépjárművekkel tankolhatnak, fizetni készpénzzel és kártyával is lehet. A diszkont benzinkutak az áruházak nyitva tartási idején kívül is, 0-24 órában lehetővé teszik az üzemanyag-vásárlást.

Az első három benzinkút a szigetszentmiklósi, a budaörsi és a soproni Aldi üzletek parkolójában nyílik majd meg. Az üzemanyagot az OMV szállítja a kutakra.

Újabb hírek

Százezer ember kapott netszolgáltatást léggömbökről

Puerto Rico tesztelhette az Alphabet kísérleti projektjét.

Ellopta, aztán visszavitte a nyolchetes kölyökkutyát a betörő, mert a kislánynak nagyon hiányzott

Nemcsak egy laptopot, iPadet és ékszereket vitt el a melbourne-i családtól egy (vagy több) ismeretlen férfi hétfőn, hanem egy nyolchetes labradorkölyköt is, Sashát. Az állat különösen hiányzott a négyéves kislánynak, Maiának, aki a rablás hírét feldolgozó tévéseknek és újságíróknak is elmondta, mennyire szomorú, hogy nem láthatja többé Sashát.

Sasha (forrás: Victoria Police Twitter)

Sasha (forrás: Victoria Police Twitter)

Az interneten több százan kommentelték a rablásról szóló különböző híreket. Azt írták, a betörő legalább a kiskutyát vigye vissza, legyen szíve.

Csütörtökön a család ismét ott találta Sashát a kertben. Úgy tűnik, a rabló sem akart ennyire kegyetlen lenni. A számítógépeket és ékszereket azért nem adta vissza.

Sasha és Maia (forrás: Victoria Police Twitter)

Sasha és Maia (forrás: Victoria Police Twitter)

Egyirányú lesz egy budapesti főút

Az 1-es villamos meghosszabbításához szükséges építkezés első nagy ütemében november 12-től, vasárnaptól

a Fehérvári út irányába egyirányúsítják az Etele út forgalmát

a Bártfai utca és a Fehérvári út közötti szakaszon.

A BKK közlése szerint az Etele tér és a Bártfai utca között néhány hónapig még kétszer egy sávon haladhat a forgalom. Ugyanakkor az Etele út teljes hosszában tilos lesz megállni. Az Etele utat a Hadak útja felől érkezve a Gyergyótölgyes utca–Somogyi út útvonalon lehet elérni, a Hadak útját az Etele útnál lezárják.

További korlátozások:

  • Az Etele út és a Tétényi út csomópontjában, valamint az Etele út és a Fehérvári út csomópontjában nem lehet az Etele útra kanyarodni.
  • Lezárják a Hengermalom út és a Fehérvári út csomópontjánál lévő szervizutat.
  • A Fehérvári út és a Hengermalom út csomópontjában a Fehérvári útról történő balra kanyarodási lehetőség mindkét irányba megszűnik, azaz a városközpont felől érkezve nem lehet a Hengermalom útra, a városhatár felől érkezőknek pedig az Etele útra kanyarodniuk.

Közösségi közlekedési változások:

  • módosul a Kelenföld vasútállomás M felé tartó 58-as busz,
  • 103-as busz,
  • 907-es busz útvonala,
  • a 114-es busz mindkét irányba terelt útvonalon viszi majd az utasokat.

A terelt útvonalon közlekedő buszok kimaradó megállói csak átszállással érhetők el, ilyenkor nem kell új jegyet érvényesíteni. Vonaljegy, gyűjtőjegy, valamint egyszeres átszállójegy használata esetén azonban a már kezelt jegyet annak számkocka nélküli végén ismét kezelni kell.

Részletes információk a BKK honlapján.

Lola eléggé beszólt Polgár Krisztának

Ahogy egyre élezettebbé válik a helyzet a Konyhafőnök VIP középdöntőjében, úgy kezdik a viták és problémák egyre sűrűbben felütni a fejüket az egyes csapatokon belül. Tegnap Szabó Zsófi és Anger Zsolt veszekedtek, ezúttal a pirosak – vagyis Lola, Polgár Kriszta és Bundy Gergő – nincsenek összhangban a vegán főtétel elkészítésekor. Hárman három különböző dolgot szeretnének egyszerre, ez pedig kisebb bábeli zűrzavart okoz a konyhában.

„Most nem gőzölni fogjuk?” – kérdezte Polgár Kriszta Gergőt, aki a konyhafőnök lesz ebben a feladatban. „Akkor hogy akarod sütni?” – teszi fel a kérdést Lola is, ám mivel Bundy Gergőnek teljesen más elképzelései vannak, mint a két lánynak, Kriszta kifakad. „Ahh, akkor nem lesz kész, nem hiszem el” – méltatlankodott Kriszta, akit Lola azonnal összeszedettségre intett.

„Kriszta, ne hisztizz, hanem oldjuk meg” – mondta az énekesnő, aki rendkívül aggódott, hogy a tofutekercsük miként sikerül. „Izgultam a tekercs miatt, mert tofut még nem sütöttem, és fogalmam sem volt, hogy ez így egybemarad-e” – aggodalmaskodott az énekesnő. Hogy végül miként sikerült a piros csapat vegán főétele, kiderül a mai adásból.

Torokszorító emberi történetek, bekúsznak a bőrünk alá

Nemcsak kimenni nehéz, hazajönni is

Menjek/maradjak: Édes otthon
A 14. Verzió Filmfesztivál egyik legnagyobb dobása, hogy az egyre népszerűbb és ismertebb Menjek/maradjak dokumentumfilm-sorozat legújabb része a fesztiválon debütál. Míg a korábbi filmek azt dolgozták fel, milyen érzés magyar emberként külföldre költözni, és mi vár ránk egy idegen városban és egy idegen országban, a negyedik részhez érve Imre Loránd Balázs és csapata a témához ugyan kapcsolódva, mégis témát váltott: ezúttal olyan magyarokat mutatnak be, akik több év külföldön tartózkodás után úgy döntöttek, hazatérnek.

Elsőre blikkre ez talán kevésbé tűnik izgalmasnak, holott talán még érdekesebb, mint a kiköltözés. Hiszen ezek az emberek kint hosszú évek során felépítettek egy életet, a gyerekeik esetenként kint kezdtek el barátkozni és óvodába járni, ráadásul mind tudják, hogy a hazai kereseti lehetőségek nyomába sem érnek a kinti fizetésüknek.

A film három család hazaköltözését követi nyomon. Az egyik Ausztriából, a másik New Yorkból, a harmadik pedig Londonból tér haza, de mindegyikük helyzete más és más. Az Ausztriából hazatérők egyik fő indoka, hogy az anya több évnyi otthon tartózkodás után sem kapott osztrák ovihelyet a gyerekeinek, és képtelen volt várni még egy évet, ráadásul hiányzott neki Magyarország. A helyzet kényszermegoldást szül: Zsófi a gyerekekkel hazaköltözik Vácra, míg a férje továbbra is az osztrákoknál dolgozik, de tíznaponta haza tud jönni a családjához. A hazatérés és a maradás mellett is szóltak érvek, és nekik egy ilyen, egyáltalán nem könnyű helyzetben kell boldogulniuk.

A New York-i szálban Mirjamot láthatjuk viszont, akit a Menjek/maradjak első részéből ismerhetünk. Az újságíró már a brazil férjével és közös babájukkal tér haza Magyarországra. New York nem az a hely, ahol el tudnák képzelni, hogy felnő a gyermekük, ezért azt a merész tervet próbálják megvalósítani, hogy felváltva élnek egy-két évet Magyarországon, majd nagyjából ugyanennyi időt Brazíliában, de ők maguk is tele vannak kételyekkel arra vonatkozóan, hogy ez működne-e. Mennyire szerencsés kiszakítani a gyereket abból a környezetéből, amit éppen csak megszokott? Biztos, hogy jó ötlet ilyen gyakorisággal lakhelyet és életet váltani?

A film londoni szála kissé kilóg a képből. Ennek oka főképp az, hogy a főszereplő házaspár egyáltalán nem éli meg nehézségként a hazatérést, el is mondják, hogy a külföldön élés főképp arra volt jó számukra, hogy ha a szükség úgy hozza, bármikor könnyedén tudnak tovább költözni, de most úgy érezték, hogy itthon van dolguk. Eddig még rendben is lenne, csakhogy a feleség munkájának hála, a hangsúly a kettejük hazaköltözéséről áttolódik inkább a Magyarországon akkoriban induló országos gyűlöletkampányra („Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”), valamint az országon átvonuló menekültekre. Ezek persze mind fontos témák, csak kissé elkülönülnek a film többi részétől.

Amikor öt gyereket vesznek el az édesanyjuktól

Elválasztva

Ha azt halljuk, hogy a gyámügy öt gyereket vesz el a szülőktől, rögtön kinyílik a bicska a zsebünkben, pedig a helyzet nem biztos, hogy ennyire egyértelmű. Az Elválasztva című rövid dokumentumfilm fájdalmas képsorokkal indít: a kamera távolról és diszkréten azokat a perceket örökíti meg, amikor jönnek a gyámügyesek, valamint az új nevelőszülők, hogy az édesanyjuktól elvegyék, és egy minibusszal az új nevelőszülők házába szállítsák az öt gyermeket. Itt még nem tudjuk az okokat és a miérteket, csak azt, hogy egy ilyen jelenetet végignézni még távolról is felkavaró élmény. Ezután láthatjuk őket megérkezni az új otthonukba, egy kutyás családi házba, és kissé megnyugodva konstatálhatjuk: legalább olyan helyre kerültek, ahol szeretettel fogadják őket.

Az Elválasztva egyszerre próbálja bemutatni a kialakult helyzetet a gyermekeit elveszítő, és visszaszerezni próbáló anyuka, az öt gyerek, valamint az új nevelőszülők szemszögéből. Nem kíván ítélkezni, inkább a nézőre hagyja ezt.

Jelenet az Elválasztva című filmből

Maga a gyermekei után folyton síró anyuka is belátja, hogy hibázott, amikor segítség híján egyedül hagyta otthon a kicsiket, és a filmben sokszor elmondja, hogy meg fog változni, hogy a családja újra együtt lehessen, viszont a nevelőszülők elmondásából azt tudjuk meg, hogy ezek többnyire csak üres szavak, és például azért nem hajlandó pszichológushoz járni – pedig ez lenne az egyik követelmény –, mert nem tartja magát betegnek. Ez az alig félórás doksi nagyon pontosan, sallangok nélkül jár körbe egy rendkívül komplex problémát, és felvillantja azt a sokak számára nehezen feldolgozható információt is, hogy bár egy család elválasztása mindig óriási tragédia, itt jó esély van arra, hogy ez az öt gyermek csak jobb életet kapott azáltal, hogy új családhoz kerültek.

Melegként élni Szíriában

Mr. Gay Syria
Szíriáról nagyon sokszor hallunk a hírekben, de az az oldala, amit ez a dokumentumfilm mutat meg, eddig rejtve maradt előlünk. Husein 24 éves szír srác, aki borbélyként dolgozik Isztambulban. Családjával titokban szöktek át Szíriából a polgárháború elől, és most ő az, aki a török fővárosban családfenntartóként próbál érvényesülni. Husein egész életében rejtőzködött: egy ideig a saját melegségére egyfajta betegségként tekintett, amiből ki lehet gyógyulni, és ennek érdekében megházasodott, sőt gyermeke is született, de aztán rá kellett jönnie, hogy nem tud önmagának hazudni. Ma már csak heti egy nap él hazugságban: amikor hat napnyi munka után hazamegy, hogy lássa rendkívül konzervatív szüleit, a testvéreit, valamint a kislányát és a feleségét.

A film Husein életének arra a szakaszára koncentrál, amikor a srác jelentkezik a Mr. Gay Syria szépségversenyre, kockáztatva azt, hogy ha ennek híre megy, lelepleződik a családja előtt. Husein azért akar nyerni, hogy a győzelmével ő képviselhesse Szíriát a Máltában megrendezésre kerülő Mr. Gay World szépségversenyen, ezáltal bejutva az Európai Unióba, esélyt adva magának egy új, boldogabb életre. A film a srác sorsán keresztül mutat be egy mikroközösséget, az Isztambulban élő meleg szír férfiakét, akik semmi mást nem szeretnének, csak azt, hogy a világ tudja: ők is léteznek. A Mr. Gay Worldre való kijutással pedig azt szeretnék üzenni, hogy ők nem csak szírek, hanem egyben menekültek is, akik most egy olyan országban kénytelenek élni, amely egyáltalán nem törődik a melegek jogaival.

Tanulságos jelenet, amikor a szervezők a Mr. Gay Syria Isztambulban megrendezett részéről beszélgetnek, és elmondják, hogy az eseményt azért nem hirdetik meg, és azért hívnak meg csupán néhány tucatnyi embert, nehogy az ISIS merényletet kövessen el a helyszínen, ártatlanokat ölve meg ezzel.

Ayse Toprak filmje talán kicsit hosszabb a kelleténél, de Husein személyében szerencsére olyan főhőst talált, akinek az élete tényleg tele van fordulatokkal, és bár a szíriai forduló megnyerése után azt hitte, hogy ezután már minden jóra fordul, az élet tartogat még számára nem túl kellemes meglepetéseket.

Szívszorító sorsú macskának keresnek gazdit

A Cirminek elnevezett macska oldalán friss nyílt seb tátongott, mikor egy kiserdőben megtalálták őt. Orvoshoz vitték, ahol ellátták, összevarrták. Megtalálói viszont nem tudják befogadni meglévő macskáik mellé, mert Cirmi a vérvizsgálat alapján leukózisos, és FIP-vírusa is van.

Cirmi, Pesten hallottam Facebook

Cirmi, Pesten hallottam Facebook

Most a Pesten hallottam Facebook-csoportban keresnek neki új gazdát, mert a betegségei csak más, ugyanabban a háztartásban élő macskákra veszélyesek. Egyébként Cirmit nagyon aranyos és hálás cicának mondják, viszont két napon belül elaltatják, ha nem kerül el valakihez.

Már a kórházba se kell bemenni, hogy szemmel tartson az orvos

Mindenki digitális akar lenni, de gyakori a kudarc. Pedig az egészségügytől a szélerőművekig sok sikersztori is van, csak nem árt a segítség. A Fujitsu müncheni fórumán jártunk.

Korlátozza a csomagfeladást a Magyar Posta

November 15-től visszavonásig a Magyar Posta csomagfeladási limitet vezet be: az intézkedés kizárólag a nem szerződéses ügyfeleket érinti, ők naponta legfeljebb 5 darab MPL Üzleti csomagot és 5 darab MPL Netcsomagot adhatnak fel –  közölte a Magyar Posta.

Az indoklás szerint erre azért van szükség, hogy a posta „az év végi élénk küldeményforgalomban is az eddig megszokott, magas színvonalú szolgáltatást tudja nyújtani ügyfeleinek”.

Miután sokan félreértették az intézkedést, és attól tartottak, hogy nem tudják majd egyszerre feladni a karácsonyi ajándékokat, a posta újabb közleményt adott ki.

Ebben azt hangsúlyozzák, hogy a korlátozás a magánszemélyeket nem érinti, a változás nem befolyásolja az egyetemes postai szolgáltatást. Azaz ha valaki a családjának akar feladni küldeményt, akár többet is, azt továbbra is változatlan feltételek mellett, a megszokott módon tudja megtenni.

Mint írják, a rendelkezés a vállalkozásoknak csupán egy szűk körét érinti, azokat, amelyek sok csomagot adnak fel, de nem szerződnek egyetlen futárszolgálattal sem, vagy a jelenlegi szállító partnerük nem vállalja a többletküldeményük elvitelét. Egyetemes postacsomagként továbbra is feladhatnak 5-nél többet naponta ezek a cégek, ugyanakkor az egyetemes postai csomag kézbesítési ideje 2-3 nap.

Mindezek ellenére a napi limit bevezetése meglepő lépés az után, hogy a posta pár hete még azt állította, felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra.

Rendőrök és kormányhivatalnokok segítségével festik le a Jobbik-plakátokat

A budaörsi polgármester észrevett egy akciót. Kormányhivatali dolgozók, rendőrök segítenek rongálni.

A magyarországi 4G mobilhálózat a világon a 4. leggyorsabb

Magyarországon működnek a világ 4. leggyorsabb 4G mobilhálózatai, és az elérhetőség alapján is a globális top 10 között szerepelnek - derült ki az OpenSignal 77 országot vizsgáló legfrissebb jelentéséből.

Tűz ütött ki egy siófoki ház pincéjében, egy ember meghalt

Tűz ütött ki egy kétszintes családi ház pincehelyiségében péntek délután a siófoki Napsugár utcában – olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

Siófok, Napsugár utca (forrás: Google Maps)

Siófok, Napsugár utca (forrás: Google Maps)

A helyszínre a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral oltották el a tüzet, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. A tűzoltási utómunkálatok közben a tűzoltók egy holttestet is találtak a helyiségben. Elsődleges információk szerint az eset során egy ember megsérült, őt a mentők ellátták.

Orosz Barbara: nem értem az embereket, akik pénz nélkül is boldogok

Orosz Barbarát mostanában a Tűsarokban láthatjuk a képernyőn, ahol leginkább a divattal foglalkozik, így nem nagyon ismerjük más oldalát. A Fem3Cafe-ban arról beszélt, hogy a pénz igenis boldogít. Ám ez a párkapcsolataiban nem játszik szerepet – most éppen nagyon szerelmes

„Szerintem a pénz nagyon fontos, és nem értem azokat az embereket, akik azt mondják, hogy pénz nélkül is boldogok. Ez hülyeség, a mai világban ilyen nem létezik – kezdte Barbara. – A mi családunk nagyon jómódú, és nekem nagyon fontos, hogy tőlük független vagyok, viszont tudok nekik adni, ami borzasztóan jó érzés.”

Épp csak elkezdődött az úszó világkupa, de Hosszú Katinka már nyert is két aranyat

A háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka először 100 méter háton győzött (56.34 másodperc), majd 100 méter vegyesen (57.50). Utóbbi számban nagy csatát vívott az összetett világkupa-pontversenyben élen álló svéd Sarah Sjöströmmel.

Kapás Boglárka 400 méter gyorson harmadikként ért célba (4:03.07), míg 200 méter pillangón hatodikként zárt (2:10.82). A férfiak között 400 méter vegyesen két magyar is dobogóra állhatott: Verrasztó Dávid második (4:04.31), Gyurta Gergely pedig harmadik (4:10.74) lett.

A Földházi Dávid, Dudás Dániel, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka összeállítású 4×100 méteres vegyes váltó a hatodik helyen végzett. A szombati második nap után a vk jövő héten Tokióban folytatódik, a hétvégén pedig Szingapúrban zárul.

Viccek

Kapcsold be a javascriptet a viccdoboz megtekintéséhez.